Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a bűnszervezet, másodfokon folytatódik az eljárás

2026. 03. 20., 17:25

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség nem tartja indokoltnak a büntetések enyhítését abban az ügyben, amelyben egy bűnszervezet a költségvetést 2 év alatt több milliárd forinttal károsította meg.

Az ítéleti tényállás szerint két vádlott a közösségen belülről beszerzett termékekkel kereskedett, ami akkor volt számukra nyereséges, ha piaci ár alatt tudták értékesíteni az áfa mentesen Magyarországra hozott termékeket.

Az adófizetés elkerülése érdekében 2018. elején társaikkal bűnszervezetet hoztak létre. Az áfamentes értékesítéshez négy gazdasági társaságot használtak fel. A tagok felosztották egymás között a feladatokat. A tevékenységhez szükséges cégek, eszközök biztosításáért, a szállításért, raktározásért, kapcsolattartásért, banki utalásokért, készpénzfelvételért a bűnszervezet más-más tagja felelt. A bűnszervezet tagjai a tevékenységhez felhasznált négy céghez olyan, ún. stróman ügyvezetőket alkalmaztak, akiknek sem szándékában, sem módjában nem állt a cégek vezetése. Ezen cégek nevében végezték a közösségen belüli termékbeszerzést. A cégek a beszerzés után keletkező áfafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, a bevallásaikban, valótlanul, nagy összegű belföldi termékbeszerzést szerepeltettek, amivel minimalizálták a fizetendő áfa összegét – összegezi a tényeket a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleménye.

A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összege közel három milliárd forint.

A Kaposvári Törvényszék a bűnszervezet tagjait költségvetési csalás bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében, közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek és őket szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte, eltiltotta a közügyek gyakorlásától és velük szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság három vádlottat eltiltott a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától. A cégek névleges vezetőit közokirat-hamisítás bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte, illetve próbára bocsátotta a bíróság.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak – egy kivételével – fellebbezést jelentettek be ellene elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványa szerint sem a vádlottak felmentése, sem a kiszabott büntetések enyhítése nem indokolt.

Az eljárás másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-09 05:50:00
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS