Módosította a kormány a taxizást szabályozó rendeletet – jelentette be Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár.
Figyelembe véve, hogy az elmúlt időben a pandémia, a járműipari és energiapiaci válság a taxisok helyzetét sem könnyítette meg, a 2017. január 1. előtt nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát 10-ről 13 évre emelik kivételesen. A 2017 óta forgalomba helyezett, tehát ma 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.
Megteremtik a jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba.
Ma az 50 fős Volánbusz „alatti léptékben nincs kapacitási lépcső a tömegközlekedésben”, márpedig sok helyen például este, hétvégén csak jóval kisebb igény jelentkezik, és a néhány vonatról leszálló utast érdemes egy kisebb településen akár a céljához vinni kötött útvonal helyett – írta Facebook-oldalán Vitézy. A nyugat-európai példákra épülő új szabályozás ezért megteremti a lehetőséget az iránytaxik minden félnek előnyös működtetésére, akár üzemzavarok idején a taxik bevonására a vonatpótlásba, akár tervezett csatlakozó menetrend szerinti iránytaxik megrendelésére. Ilyen szolgáltatásokat a jövőben az országos közlekedésszervező rendelhet meg, elsőre nyilván kísérleti jelleggel.
Szigorítják a taxis engedélyek kiadását, hogy a nem megbízható vállalkozásokat gyorsan ki lehessen szűrni a piacról. A jövőben próbautazás nélkül is lehetővé válik a jogellenesen működő szolgáltatók, a szabálytalan taxisok büntetése. Ez azért is fontos, mert a jelenlegi szabályozás több okból is kijátszhatónak bizonyult az elmúlt években: a jogellenesen működő taxisok egy idő után arcról felismerik a próbautasokat, ráadásul maga a szabálytalanság bizonyítása is problémát jelentett, ha a taxidroszton várakozó taxis megtagadta a próbautazást. Ez mostantól egyértelműbbé válik, az utasoknak és a hatóságoknak is több lehetőségük lesz.
Szigorítják a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit is: az eddigi szabályok szerint csak egyszer, az induláskor kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak, és időkorlát nélkül kapták meg az engedélyüket. Ezentúl maximum öt évre kaphatnak engedélyt. Emellett egyértelműen be kell majd jelenteni, hogy a vállalkozás milyen néven működteti a diszpécserszolgálatát, hogy egy panasz során világosan lehessen látni, hol történhetett a hiba, és szabálytalanság esetén ne kezdhessen ugyanazon a néven szolgáltatni mindig újabb es újabb gazdasági társaság -.
Az új szabályok előkészítésébe a Technológiai és Ipari Minisztérium bevonta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát és az Országos Taxis Szövetséget is, javaslataikat beépítették a tervezetbe.
„A cél az utasok és a nagyon nagy többségben jogszerűen működő taxisok védelme” – fogalmazott Vitézy Dávid. (MTI)
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.