A munkavállalók illegális, bejelentés nélküli foglalkoztatása súlyos jogsértés, amelyért alkalmazottanként akár 2 millió forintos bírságot is kiszabhat a NAV.
A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai idén fokozottan ellenőrizték a tüzelőanyag-kereskedőket és -forgalmazókat. A NAV adóellenőrei a rendőrséggel közösen egy vállalkozásnál a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálták. A telephelyen éppen hét alkalmazott dolgozott, azonban közülük csak kettőt jelentettek be szabályszerűen, ötöt pedig bejelentés nélkül foglalkoztattak. A cég kezdetben tagadta a munkaviszonyt, a revizorok azonban megnézték a térfigyelő kamera felvételeit is, amelyek egyértelműen alátámasztották feltevésüket. Az ellenőrzés végén a vállalkozó elismerte a jogsértést – olvasható az adóhivatal közleményében.
A bejelentés nélküli foglalkoztatás (feketemunka) súlyos szabálysértés, amely 2024 júliusától még szigorúbb büntetéseket von maga után: jelentős bírság, támogatásoktól való kizárás, sőt, akár üzletbezárás is lehet a következménye. Bár a pénzbírság is komoly szankció, sok vállalkozás számára a feketelistára kerülés a legsúlyosabb következmény – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
Ha egy munkáltató elmulasztja bejelenteni az alkalmazottját, azzal nemcsak adóelkerülést követ el, hanem komoly hátrányt okoz a munkavállalónak is, aki ezáltal elesik a társadalombiztosítási jogosultságoktól is.
A NAV az ellenőrzésekkel nemcsak a költségvetésnek hátrányt okozó feketefoglalkoztatás ellen lép fel, hanem a tisztességes gazdálkodók versenypiaci szerepét is segíti – zárul a közlemény.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.