OPTEN: 10–12 ezerrel csökkenhet a cégek száma Magyarországon 2025-ben

2025. 11. 05., 15:10

A 2025-ös háromnegyedév adatai alapján a magyar cégvilágban tovább folytatódik a cégszám csökkenése. Az új alapítások továbbra sem képesek ellensúlyozni a megszűnések számát, miközben a cégbírósági eljárások száma tartósan magas maradt.

Az OPTEN adatai szerint 2025 harmadik negyedévének végén 496,6 ezer működő társas vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban. Az idei évben havonta átlagosan mintegy ezerrel csökkent a hazai cégállomány – ez szinte megegyezik a tavalyi ütemmel. Amennyiben a trend folytatódik, 2025-ben is 10–12 ezerrel apadhat a cégszám, vagyis megismétlődhet a 2024-es mértékű zsugorodás. Bár a visszaesés folytatódik, a cégstruktúra fokozatosan tisztul: a piacon maradó vállalkozások átlagos mérete és stabilitása nő, ami a gazdaság hosszabb távú ellenállóképességét erősíti.

A visszaesésből idén a kereskedelem és az építőipar szenvedte el a legnagyobb veszteséget: előbbi ágazatban szeptemberig több mint 3,6 ezer, utóbbiban pedig mintegy 1,4 ezer társas vállalkozással lett kevesebb a palettán. Az építőipar gyengélkedése főként a beruházások visszaesésével és a magas finanszírozási költségekkel magyarázható, míg a kereskedelemben a lakossági fogyasztás mérsékelt szintje okoz nehézségeket. Bár a két ágazat továbbra is nehéz környezetben működik, a kilátások nem romlottak tovább, ami némi stabilizációt vetít előre.

Egyre nehezebben újul meg a hazai vállalkozói kör

Az idei háromnegyedéves adatok jól kirajzolják, milyen irányba mozdul el a hazai cégstruktúra. A vállalkozói kedv látványosan mérséklődik: míg 2021-ben még több mint 25 ezer új társas vállalkozás jött létre, 2025-ben már csak 16,5 ezer, ami ötéves mélypontot jelent. Ezzel párhuzamosan a megszűnések száma folyamatosan nő: a járvány utáni 2021-es mélyponthoz képest idén szeptember végéig már 25,5 ezer cég zárta be kapuit.

A cégbírósági eljárások száma 2022-ben, a moratóriumok megszűnését követően rekordot döntött. Azóta ugyan mérséklődik, de 2025-ben még mindig 33,5 ezer új eljárást regisztráltak. Mindez jól mutatja, hogy a cégvilág egyre kevésbé képes pótolni a megszűnéseket, a vállalkozói kör tartósan zsugorodik, és a gazdaság megújulóképessége is egyre gyengül.

Nem törik meg a trend: visszafogott maradt a cégalapítás

Szeptemberben jóval kétezer alatt maradt az újonnan alapított társas vállalkozások száma, míg tavaly ugyanebben az időszakban még meghaladta a kétezret. A szezonalitás miatt ez ugyan az előző hónaphoz képest mintegy 30 százalékos növekedést jelent, de éves összevetésben a trend továbbra is lefelé mutat. Az év első kilenc hónapjában összesen 16,5 ezer új cég jött létre, ami 7,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Nemzetközi összevetésben a magyar cégalapítási ráta – amely éves szinten 4 százalék körül alakul – közepesnek számít, elmarad a közép-európai országok 5–6 százalékos átlagától, ugyanakkor stabilabb a nyugat-európai, gyakran 3 százalék alatti értékeknél.

„Önmagában a csökkenő cégalapítási kedv nem feltétlenül baj, de a trend mögött már egy szerkezeti kockázat is látszik. A gazdaság rugalmasságát és megújulási képességét nagyrészt az új belépők adják, ők hozzák az innovációt, az új üzleti modelleket és a friss tőkét. Ha ez a dinamika gyengül, akkor a gazdaság hosszabb távon kevésbé lesz képes reagálni a változásokra” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Töretlenül magas a cégbírósági eljárások száma

Szeptemberben 3,7 ezer új cégbírósági eljárás indult, ami több mint harmadával meghaladja az augusztusi értéket. Az év eleje óta 33,5 ezer eljárás kezdődött, ami ugyan csak minimális csökkenés tavalyhoz képest, de továbbra is magas szintet jelez.

A legtöbb ügy a kereskedelmet és az építőipart érinti, előbbiben 8 ezer, utóbbiban 6 ezer feletti esettel. Az eljárások több mint 70 százaléka tartozásokhoz vagy szabálytalan működéshez köthető, míg kevesebb mint harmaduk önkéntes végelszámolás. A legstabilabb ágazat a humánegészségügy, a legkockázatosabb továbbra is az építőipar és a kereskedelem, amelyek alakulása a következő időszak gazdasági trendjeire is hatással lehet.

A makrogazdasági környezet stabilizálódása és a finanszírozási feltételek enyhülése kedvezhet a vállalkozói aktivitás élénkülésének, így 2026-ban az OPTEN szerint már lassulhat, sőt akár meg is állhat a cégszámcsökkenés több éve tartó trendje.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS