Online piactérrel támogatnák a határon túli magyar vállalkozásokat

Online piactérrel támogatnák a határon túli magyar vállalkozásokat
2022. 12. 19., 14:17

Még csak három éve alakult, de jelentős mértékű, sok vállalkozást támogató szolgáltatásokat készül bevezetni jövőre a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által alapított szervezetnek jelenleg 21 határon túli magyar vállalkozói érdekképviseleti szövetség a tagja, amelyek mintegy 700 vállalkozást fognak össze.

„Közel évtizedes álmom valósult meg azzal, hogy 2019-ben megalakítottuk a szervezetet a VOSZ égisze alatt – mondta Czomba Csaba, a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) vezetője, a VOSZ társelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. – A megalakulás után, a pandémia időszaka alatt is folyamatosan ismeretterjesztő és az együttműködést támogató videós konferenciákat szerveztünk, és részt vettünk határon túli szervezetek rendezvényein, Dunaszerdahelyen, Tiszapéterfalván, Kassán és Komáromban, ahol kapcsolatokat építettünk.”

A KMVNF deklarált célja többek között az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítása, a fejletlenebb régiók vállalkozásainak támogatása, valamint a vállalkozások digitális kompetenciáinak erősítése.

Digitalizáció és üzletkötés

A december 1-jén, Budapesten megtartott évzáró elnökségi ülésen a 2022-es beszámolót követően a 2023-as programokat és terveket vitatták meg az elnökség tagjai – tájékoztatott Czomba Csaba. Ezek között pedig kiemelt hangsúllyal szerepelt a Fórum vállalkozásai közötti mielőbbi tényleges és szoros gazdasági együttműködés létrehozása.

A fórum vezetője szerint az eddig eltelt három év tapasztalataira is építve mozgalmas évnek tervezik 2023-at. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél hamarabb kezdődjön meg egy – határon inneni és túli – vállalkozói, szakmai kataszter összeállítása, amit persze később gondozni is kell. Tervek szerint ez a rendszer a legfrissebb technológiával valósul meg.”

A KMVNF – Piactér VOSZ Gyűjtő Platform létrehozásával online piactér, okos webáruház és további kiegészítő modulokat fejlesztenek, valamint a jelenlegi VOSZ piactér teljes adatállományát is elérhetővé teszik az új rendszerben. Ezzel együtt a komplex platform egyedileg fejlesztett, zárt rendszerű, valamint a magas GDPR és biztonsági előírásoknak is megfelelő új szoftverrendszer lesz.

Ingyenes webáruház, hírlevélrendszer, reklámok

A szervezet vezetőjétől az is elhangzott, az elmúlt évek előkészítő és kapcsolatfejlesztő munkája után a fórum 2023-ban nagyobb sebességre fog kapcsolni. Mint azt Czomba Csaba elmondta, várhatóan már a jövő év februárjában a VOSZ elnökségének napirendjére kerül a Kárpát-medencei online piactér megvalósítása. „A személyes találkozókat és üzleti partnerségeket az online tér is jól tudja helyettesíteni, éppen ezért szeretnénk nagyot álmodni, és várhatóan jövő év második felében elindítjuk azt a digitális piacteret, ahol az anyaországi és határon túli magyar vállalkozók meg tudják mutatni magukat, termékeiket és szolgáltatásaikat.”

A tervek szerint a VOSZ-tagok számára ingyenesen, de a határon túli vállalkozásoknak is jelentős kedvezménnyel igénybe vehető piactéri csatlakozással a rendszer lehetővé teszi:

  • a céges bemutatkozást,
  • saját termékek és szolgáltatások ismertetését,
  • a felületeken reklámok elhelyezését, valamint
  • a hírlevélrendszer használatát.

Mindezeken túl elérhető lesz egy ingyenes, „okos” webáruház, amely jelentősen megkönnyítheti az üzletkötést, a partnerségi együttműködések kialakítását. „A platform lehetővé teszi a már működő, más digitális felületeken elérhető webáruházak integrálását erre a felületre” – hangsúlyozza Czomba Csaba.  

Digitális edukáció, képzések

A pandémia utáni és a különböző válságokkal időkben különösen fontos a vállalkozások digitalizációja. Ezért a KMVNF folyamatos képzéseket és informatikai oktatásokat tervez megvalósítani a csatlakozó vállalkozások számára, különös figyelemmel a fejletlenebb régiók támogatására.

„Ahhoz, hogy a piactér sikeres és hasznos legyen, elengedhetetlen a minimális, de lehetőség szerint egységes digitális tudás – mondja a fórum vezetője. – A platform rendelkezik majd a használatához szükséges oktató felülettel, de állandó és ingyenes képzéseket is tervezünk a használathoz.”

A VOSZ idén is díjazott határon túli vállalkozást

Az idei Vállalkozók Napján, a KMVNF elnökségének felterjesztése alapján, a VOSZ két határon túli magyar vállalkozást is díjazott. A Hargita megyében található fenyédi Celiqum Insulation Solutions Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Győrffy Attila, valamint a csíkszeredai (Hargita megye) Eco Tiny House, tulajdonos-ügyvezetője, Szakács Botond kapott Év Vállalkozója elismerést.

A decemberi eseményen vehette át 2021-ben odaítélt díját Birta Zoltán, a beregszászi Kárpát Hang tulajdonosa is, aki a pandémia és az ukrajnai háború miatt nem tehette ezt meg korábban.

Czomba Csaba a díjak kapcsán azt mondta, tekintettel a Fórum létszámára, szeretné, ha a jövőben több határon túli vállalkozás teljesítményét ismernék el a Vállalkozói Napon.

A legrégebbi határontúli érdekképviseleti szövetség 92 éve működik

A KMVNF-hez csatlakozott többek között a Csíki Vállalkozók Egyesülete, amely 2011 októberében alakult 17 alapító taggal, és jelenleg már több, mint 90 vállalkozást tömörít. Ugyanígy tag a 92 éve alapított Magyarkanizsa Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, vagy a 2016 óta működő Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége. A 25 éves múltra tekintő Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége a legszervezettebb, tagságuk több mint 2600 vállalkozás.

Ezeken a szervezeteken kívül további 18 vállalkozói szövetség vagy egyesület is csatlakozott már a fórumhoz. (ZBT)

Fotó: VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS