Női vállalkozásokat támogató programot indít a Visa Magyarországon

2023. 03. 28., 17:48

Magyarországon is elindítja a Visa a She's Next elnevezésű, nők által vezetett vállalkozások támogatására létrehozott globális programját – jelentette be Sármay Bence, a digitális fizetési szolgáltató területi vezetője.

Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként 2 millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer.  A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki. A pályázatokat március 28-tól május 21-ig lehet benyújtani, további információk a Visa magyar honlapján.

Minden második magyar nő számára  kihívást jelent vállalkozásának finanszírozása. A Visa friss tanulmánya szerint a magyar női vállalkozók üzleti növekedésében a nehéz pénzhez jutás, az egyes szakmai ismeretek (IT, pénzügyi), illetve erőforrások (eszközök, humán) hiánya, a családi- és munkakötelezettségek összeegyeztetésének nehézsége, valamint a túlhajszoltság a legnagyobb akadályok. Jelentős a nemek közötti különbség, mivel a magyarországi cégek tulajdonosai között még fele annyi a nő, mint a férfi és ez az arány csak nagyon lassan csökken.

A Visa kutatása szerint a problémás területek:

Pénzügyek: Majdnem minden negyedik magyar kis- és középvállalkozó előítéletekkel találkozott, amikor vállalkozásához forrást kívánt bevonni.

Önbizalom: A férfiak gyakran magabiztosabbak a nőknél Magyarországon, a nők több mint fele vallott önbizalomhiányról, míg a férfiaknál ez az arány 50 százalék alatt marad.

Teljesen egyedül: A női vállalkozók több mint fele nem tudja, hova forduljon segítségért pénzügyi, jogszabályi kérdésekben vagy ha továbbképezné magát.

Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője elmondta: „A saját vállalkozásukat működtető nők egyedi kihívásokkal szembesülnek, például nehezen vagy egyáltalán nem jutnak a fejlődésükhöz szükséges forráshoz és mentori támogatáshoz.”

Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatója hozzátette: „A kis- és középvállalkozások több százmillió ember számára termelnek bevételt és adnak munkahelyet világszerte, és tudjuk, hogy egy vállalkozás működtetése időt, befektetést és nagyfokú rugalmasságot igényel. A Visa az innovatív, biztonságos és gyors fizetési rendszerek fejlesztésévél és működtetésével segíti a vállalkozások növekedését.”

Három magyar vállalkozónőből kettő úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi támogatás mellett a mentorprogramban való részvételt is fontosnak tartja. Többek között a következő területeken szeretnék bővíteni ismereteiket: hogyan népszerűsítsék vállalkozásukat, hogyan gazdálkodjanak a pénzügyekkel, illetve saját idejükkel.

A Visa She's Next magyarországi programjának nagykövete D. Tóth Kriszta médiaszemélyiség, a WMN alapító-ügyvezetője elmondta: „Saját ötletet megvalósítani, vállalkozni, egy csapat élére állni, függetlenként terméket, szolgáltatást fejleszteni az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Mindez nem kihívásoktól mentes, pláne, ha az ember nőként vág bele abba, hogy a saját lábára álljon. A WMN magazin alapítása óta eltelt elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján, tudom, hogy az álmaink megvalósítása sokkal többről szól, mint, hogy sikerül-e a nagy ötlethez forrást találni. Legalább ennyire fontos, a megtartó közösség, a szakmai mentorálás, az emberi támogatás, és nem utolsó sorban az, hogy képes legyél tanulni a kudarcaidból és megünnepelni a sikereidet.”

A 2020-as indulás óta a Visa világszerte több mint 2,8 millió dollárt fordított több mint 260 női vállalkozónak nyújtott támogatásra és mentorálásra a Visa She's Next globális program keretében, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban és Lengyelországban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 17., 13:15
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után 2026 a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött az ingatlanpiacon – írják friss elemzésükben a Duna House szakértői. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már csak a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
2026. 02. 17., 09:10
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-16 09:20:00
Márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet február közepéig kellett kiküldeniük a biztosítóknak. A Bank360 szakportál összefoglalta, hogyan érdemes felkészülni a kampány előtt az ügyfeleknek, ha váltani szeretnének.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS