Tizenegy millió forint értékű, különféle márkájú hamis parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti ellenőrzésen – közölte a NAV pénteken.
A pénzügyőrök egy budapesti raktár előtt álló szlovák rendszámú furgont ellenőriztek, amivel – a fuvarokmányok és a sofőr elmondása szerint – Franciaországba szállítottak volna az árut.
A raktárban lévő illatszerekről – amelyekről a szakértő megállapította, hogy hamisítványok – a sofőr és a furgonba pakoló két ember sem tudta megmondani, hogy kinek a tulajdonában vannak.
A pénzügyőrök a járműben és a raktárban lévő, összesen mintegy ötezer üveg hamis parfümöt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárást indítottak. (MTI)
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.