PénzÁram – Energiaügyek érthetően címmel szakmai rendezvényt tartott a VOSZ Energetikai Szekciója és a Walker & Weights NRG Consulting Kft. Veszprémben szeptember 23-án.
A program fő célja az volt, hogy a kis- és középvállalkozások is hozzáférhessenek azokhoz a nagyvállalatoknál már bevált energetikai megoldásokhoz, amelyek most kifejezetten kkv-k igényeire szabva segítik az energiaköltségek csökkentését, a versenyképesség növelését és a fenntartható működést – olvasható a vosz.hu-n.
Dr. Sulyok Róbert energetikai szakjogász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Energetikai Szekció társelnöke, a Walker & Weights NRG Consulting Kft. társtulajdonosa mutatta be a vállalkozások számára elérhető megoldásokat. Mint elmondta: az energia szerződéseknél – mesterséges intelligencia és mérnöki validáció segítségével – az esetek 70 százalékában 100 000-500 000 forint, nem ritkán pedig 2 millió forint feletti megtakarítás érhető el. A szolgáltatás a VOSZ-tagok számára 2025 végéig díjmentes, az audit díját a VOSZ magára vállalja.
A PénzÁram Napon iparági partnerek mutatták be újdonságaikat, egy interaktív beszélgetésen pedig szó esett az energiaszektor jövőjéről, az energiatárolás szerepéről, valamint a csoportos energiabeszerzés gyakorlati tapasztalatairól. A szakértők konkrét példákon keresztül mutatták be, hogyan érhetnek el a kkv-k mérhető megtakarításokat, és miként válhatnak fenntarthatóbbá és versenyképesebbé a modern energetikai megoldások révén.
Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.
Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta az 5. blokki nukleáris sziget három épületének építési, valamint a talajszilárdítás részhasználatbavételi engedélyeit.