Vállalkozásfejlesztésre idén csaknem 2540 milliárd forint jut, ennek kétharmada a kis- és középvállalkozásoknak, illetve 70 százalék a hazai tulajdonú cégeknek – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a „Vállalkozói körkép – Fejlesztési lehetőségek és növekedési utak kis- és középvállalkozások számára” című konferencián március 24-én Budapesten.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által szervezett eseményen Nagy Márton kifejtette: csak úgy lehet a pénzügyeket egyensúlyban tartani, ha a gazdaság működik, ezért a gazdaságra kell költeni. A gazdasági növekedésből lesz annyi adóbevétele a költségvetésnek, hogy tud pénzt fordítani másra is, például az egészségügyre, a kultúrára, az oktatásra vagy a védelemre.
Vállalkozásfejlesztésre idén csaknem 2540 milliárd forint jut, ennek kétharmada a kis- és középvállalkozásoknak, illetve 70 százalék a hazai tulajdonú cégeknek – ismertette a nemzetgazdasági miniszter.
A magyar gazdaságban a kis- és középvállalkozások (kkv) jelentőségét kiemelve a miniszter jelezte: a kkv-k foglalkoztatják a hazai munkavállalók 65 százalékát, és állítják elő a hozzáadott érték 41 százalékát. A kkv-k munkaadói szerepe különösen erős a többi között az építőiparban és a turizmusban. Nagy Márton jelentős eredménynek nevezte, hogy az elmúlt 16 év alatt 3000-ről 15 ezerre nőtt az exportképes kkv-k száma. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a termelékenységben nagy, több mint kétszeres a különbség a nagyvállalatok és a kkv-k között; ezt fejleszteni kell, például technológiai beruházásokkal. Hozzátette, hogy a hazai kkv-k digitális intenzitása uniós összehasonlításban alacsony, a digitális átállás felé kell haladni.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy az állami vállalkozásfejlesztési források közel kétharmada a kkv-kat segíti. A minisztérium feladata, hogy makroszinten, illetve ágazati és területi szinten határozza meg a fejlesztési irányokat, de a források elosztásánál fontos szerepet kell kapniuk a vállalkozásoknak, ezért működnek együtt az MKIK-val.
A nemzetgazdasági miniszter a vállalkozások rendelkezésére álló lehetőségek közül egyebek mellett kiemelte, hogy sikeresen megy a Demján Sándor Program, az 1+1 beruházási program, a fix 3 százalékos kkv-hitel.
Nagy Elek, az MKIK elnöke előadásában elmondta: az elmúlt 15 évben a magyar gazdaság sikeresen extenzív növekedési pályára állt, de most új utat kell választani, az intenzív növekedés útját. Kihívásként említette, hogy Magyarország a közepes jövedelmű országok csapdájába került. Azok az országok, amelyek ebből sikeresen kitörtek, kivétel nélkül a tudás- és technológiaalapú fejlődési pályát választották. Tartós növekedés csak a termelékenység javításával lehetséges – hívta fel a figyelmet.
A kamara elnöke szerint a siker receptje egyebek mellett az erős kutatás-fejlesztési infrastruktúra, az innováció, a szemléletváltás és az együttműködés a vállalkozások között, valamint szoros partneri kapcsolat az egyetemekkel, kutatóintézetekkel. (MTI)
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.