Nagy bejelentés a VOSZ debreceni Prima gáláján

Nagy bejelentés a VOSZ debreceni Prima gáláján
2025. 11. 09., 08:30

A Hajdú-Bihar vármegyei vállalkozók legnagyobb ünnepét, az Év Vállalkozója és a Prima Díjátadó Gálát Debrecenben, a Kölcsey Központ nagytermében tartották meg november 8-án.

Balogh Károly, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Hajdú-Bihar vármegyei elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az elmúlt időszakban világhírű vállalatok érkeztek a régióba, a modern beruházásokkal új lehetőségeket teremtve. A velük érkező magas termelékenységi szint, a kiemelkedő vállalati kultúra és a digitalizáció új lendületet adhat a kis-és közepes vállalkozások fejlődéséhez – írja a vosz.hu. A vármegyei elnök bejelentette, hogy a PriceWaterhouse szakmai együttműködésével elindították a VOSZ Multimentor programot, amely felkészülési projekt elsősorban azon közepes méretű vállalkozások számára, amelyek szeretnének beszállítóként bekerülni a multinacionális vállalatok ellátási láncaiba.

Idén Debrecenben az ipar, az agrárium, a kereskedelem, az innováció, a vendéglátás, illetve a felelős multinacionális vállalat kategóriában adtak át Év vállalkozója díjakat. A régió erejét jól mutatja, hogy az öt kategórianyertes vállalkozó közül csak kettő debreceni székhelyű.

2025. Év Vállalkozója Díjazottak:

Ipar kategóriában: Fábián Attila, Vámosgép Kft., Vámospércs

Agrárium kategóriában: Vaszkó Gábor, Agri-corn Kft, Monostorpályi

Kereskedelem kategóriában: Hadnagy Ernő, Daniella Kft., Debrecen

Innováció kategóriában: Keczán István, Keczán és Társa Kft., Nyíradony

Vendéglátás kategóriában: Tóth Gábor, MokkaGasztro Kft., Debrecen

Az év felelős multinacionális vállalata 2025-ben a Krones Hungary Kft. lett. A díjat Kocsis Zoltán ügyvezető vette át.

Hajdú-Bihar vármegyei Prima díjas lett:

Tenki Réka Jászai Mari-díjas színművész

Asbóth Anikó bábművész, a Vojtina bábszínház alapítója

Komáromi Ákos és Komáromi Ákosné, a helyi kézilabda élet ikonjai

Prima különdíjat kapott a Végh Veronika, Csáki Szabolcs művészházaspár, a debreceni színházi élet meghatározó alakítói.

Közönségdíjas lett Tordai Zoltán hegedűművész.

(Fotó: VOSZ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-09 05:50:00
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS