Milliószám viszik a krizantémot a temetőkbe ezekben a napokban

2019. 10. 28., 16:15

Az elmúlt hetekre jellemző nagyon meleg időjárás miatt sok a krizantém a piacokon, várhatóan idén is előszeretettel választják az élővirágot a vásárlók. Októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Míg harminc évvel ezelőtt szinte csak a cserepest vásárolta a magyar lakosság, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém a kelendő.

A halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény. A nagyvirágúakból (Palisade, Creamis) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy.

Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatóak. Míg korábban a fehér színű volt a „divat”, manapság a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon például a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nő az igény, amit az urnás sírhelyek megnövekedett aránya is indukál.

A termelőkhöz idén a megszokottnál jóval korábban, már szeptember közepétől érkeztek a virágboltok érdeklődései, hogy lesz-e elég virág, és mennyiért. Sok helyen egyébként is jellemző a termelők és a kiskereskedők közvetlen kapcsolata, mivel nagy helyigényű és időre termesztett, a pultra folyamatosan kerülő termékről van szó – ahol fontos az áru fogyása szerinti gyors beszállítás.

Virágboltosok jelzése szerint egyre inkább nő az igény a különleges virágú növények iránt, így nagy a keletje például az extrém színű cserepes gömbkrizantémoknak is. Külföldre minimális mennyiségben visznek magyar krizantémot: Romániába, Szlovákiába és Ausztriába.

Átlagosan az ültetéstől számítva 12 hét alatt lesz vágásra érett a növény, a virág a leszedését követően 3-6 hétig szép marad. Idén – hasonlóan a tavalyi évhez – augusztus 15-e után az ideális éjszakai 8-10 és nappali 18-20 Celsius-fok helyett 30 és 20 Celsius-fokos hőmérséklet nehezítette a krizantémok fejlődését. Az alapvetően „rövidnappalos”, azaz maximum 11 óra nappali jellegű időszakot bíró növényeket ez megzavarta, éjszakai bimbóképződésük lelassult, és hosszabb szárú, esetenként szabálytalan, így nem eladható virágok is keletkeztek.

A kritikus meleg miatt a megszokottnál is jobban kellett árnyékolni a növényeket, a szárnövekedés – idén mintegy 30 cm-rel hosszabbak a virágok – pedig magasabb tápanyagszükségletet is jelentett, öntözni is többet kellett. A termesztők már több hete „trükköznek” a sok fénnyel, mély árnyékolással, hogy lassuljon a virágok nyílása.

Az előállítási költségek folyamatosan emelkednek, a termesztők közül sokan abbahagyják a krizantémozást, de a megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén elegendő lesz a hazai virág. A piacon minden típusból van bőven, cserepes és különleges virágú vágott fajtákból egyaránt.

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, de kiemelhető jelentős termőterületként Dabas, Lajosmizse, Kecskemét térsége, Nyíregyháza és Szeged környéke.

Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. A krizantémtermesztés alapvetően szezonális munka, mintegy 3000 családnak jelent plusz bevételt, közülük 800-an foglalkoznak jelentősebb mértékben krizantémmal, de ők is a tavaszi dísznövények termesztését egészítik csak ki ezzel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 15., 11:20
2026-ban a versenyszféra dolgozóinak 48 százaléka részesült emelésben. Akik kaptak, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15., 11:20
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.
2026-04-14 11:40:00
Kettős kép rajzolódik ki a hazai ingatlanpiacon a 2026 első negyedévére vonatkozó tranzakciós adatok alapján. A Duna House friss elemzése szerint a kereslet visszafogott maradt, de a tranzakciószámok és az árak újbóli emelkedése már élénkülést jelez. A piac maga mögött hagyta a 2025 végén látott korrekciót, ugyanakkor az új egyensúly még nem alakult ki teljesen.
2026-04-14 10:10:00
Élénküléssel zárta a márciust a magyarországi albérletpiac. A KSH–ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adatai szerint országosan 1,6 százalékkal nőttek a lakbérek februárhoz képest, Budapesten pedig 1,6 százalékos a havi szintű növekmény. Éves összevetésben országosan 7,3 százalékos, a fővárosban 6,4 százalékos drágulás következett be.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.