Megviselte a reklámpiacot a koronavírus-járvány

2020. 09. 10., 15:30

A Nielsen Közönségmérés megvizsgálta a televíziós reklámokkal kapcsolatos változásokat 2019 és 2020 első 35 hete között. Az elemzés szerint a piac még augusztusra sem érte utol magát.

2019 első 35 hetében 211 358 079 másodpercnyi reklám került képernyőre, 2020 ugyanilyen időszakában 187 850 718, ami 11,1 százalékos csökkenést jelent – írja a Kreatív Online.

2019 első 35 hetében 9 259 765 darab hirdetés jelent meg, 2020 ugyanilyen időszakában 8 127 623 darab. Utóbbi 1 132 142-vel kevesebb, ez 12,2 százalékos csökkenést jelent. A 2020 márciusában elinduló csökkenés egyértelműen a koronavírus okozta helyzetnek tulajdonítható.

A 13-35. hét közötti időszakban a 2020-as érték alacsonyabb, mint a megelőző évben. A márciusban elindult csökkenés a 19. héten megállt, majd onnantól nagyjából négyhetes egységenként, vagyis hozzávetőleg havonta egyre feljebb emelkedett.

A 2019-es egész év hirdetésszám szerint öt legnagyobb szektora a „Gyógytermékek”, a „Kereskedelem” az „Élelmiszer” a „Szépségápolás” és a „Pénzintézetek”, amelyek együtt 75 százalékot tesznek ki a megjelenésszámból.

Ezen szektorok 2019-2020 első 35 hetében a „Gyógytermékek” hirdetésszáma 10 százalékot nőtt, a „Kereskedelem” 11,7 százalékot, az „Élelmiszer” 30,9 százalékot, a „Szépségápolás” 9 százalékot, a „Pénzintézetek” 38,6 százalékot csökkent.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS