Megszüntette az eljárást a GVH a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben

2023. 09. 22., 18:22

A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mert a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés nem volt egyértelműen bizonyítható. A céget a GVH korábban két alkalommal is elmarasztalta, aminek hatására a HelloPay módosította a borravaló-választási gyakorlatát.

A nemzeti versenyhatóság 2022. novemberében indított eljárást a HelloPay Zrt. -vel szemben, amely számos fesztivál, rendezvény és vendéglátóhely készpénzmentes fizetési rendszerét biztosítja. A vállalkozás a hatóság gyanúja szerint olyan tisztességtelen gyakorlatot folytatott a terminálok borravaló-választási folyamata során, amellyel nyomásgyakorlással többlet-döntéshozatalra kényszeríthette a fogyasztókat.

Az ügyhöz kapcsolódó előzmény, hogy a GVH 2019 végén elmarasztalta a szolgáltatót az alapbeállításként alkalmazott 10 százalékos borravaló miatt. A versenyhatóság akkor 20 millió forintos bírságot szabott ki a cégre, valamint eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától. 2021 végén a GVH megvizsgálta a tiltó kötelezés teljesülését és arra jutott, hogy – bár a HelloPay Zrt. módosított korábbi rendszerén – a cég továbbra is a fogyasztók döntési folyamatát megzavarva sugallt egy „elvárt” 10 százalékos mértéket. A GVH Versenytanácsa ekkor 6 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Az újabb versenyfelügyeleti eljárás megindításakor – 2022 novemberében – a GVH hangsúlyozta, hogy a vizsgálat nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás újra jogsértést követett el. Az eljárás során a versenyhatóság szakértői – ahogy minden esetben – alaposan és objektíven megvizsgálták a gyanú alapját képező gyakorlatokat a fogyasztók védelme, a tiszta piaci verseny elősegítése, illetve – tekintettel a korábban elkövetett jogsértésekre – a cég és más piaci szereplők jogkövető kereskedelmi gyakorlatának támogatása érdekében.

Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa az eljárás során arra a megállapításra jutott, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható. Az eljáró versenytanács szerint, mivel a terminálon már nincs előre bejelölt, alapértelmezetten beállított borravaló mérték, a fogyasztó sugalmazott opció nélkül eldöntheti a terminál használata során egyetlen lépésben, hogy 0 százalék és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót ad. Az eljáró versenytanács szerint továbbá pusztán a borravaló adásra vonatkozó kérdéssel, választási lehetőséggel nem alapozható meg az eljárás megindításakor feltételezett nyomásgyakorlás.

A GVH vizsgálatainak hatására a HelloPay Zrt. módosította a borravaló-választási gyakorlatát, aminek következtében a fogyasztók borravaló adási „szokásai” is merőben megváltoztak a cég termináljain. Míg a korábban alkalmazott 10 százalékos alapbeállítás mellett a többség a 10 százalékos mértéket fizette, nem módosított rajta, a jelenleg is alkalmazott gyakorlatnál sokan nem fizetnek borravalót, a választott mértékek pedig szóródnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-08 17:10:00
A harmadik negyedévi 5,4 százalék után 2025 negyedik negyedévében az ingatlanárak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban; a harmadik negyedévhez képest 0,8 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS