Megalakult a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ

Megalakult a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ
2026. 06. 30., 22:30

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Pannon Egyetem 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása.

Az együttműködés célja, hogy hozzájáruljon a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének, termelékenységének és innovációs képességének növeléséhez, valamint támogassa a digitalizációt, a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazását és a generációváltás sikeres megvalósítását. Az új tanszék olyan szakmai platformként működik majd, amely közvetlen kapcsolatot teremt az akadémiai szféra és a vállalkozások között – írja a vehir.hu.

Gazsi Attila, a VOSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a mai gazdasági környezetben a megszerzett diploma csak az első lépés. A sikerhez folyamatos tanulásra, kíváncsiságra, alkalmazkodóképességre és együttműködési készségre van szükség. Kiemelte: a jövő nyertesei nem feltétlenül azok lesznek, akik mindent tudnak, hanem azok, akik képesek fejlődni, új ismereteket elsajátítani és a változó környezethez alkalmazkodni – olvasható a veol.hu-n.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának küldetése, hogy az egyetemen létrejövő tudás valódi gazdasági és társadalmi értékké váljon, miközben aktív szerepet vállal a vállalkozások fejlődésének támogatásában, a gazdaság versenyképességének erősítésében és az innováció ösztönzésében. A VOSZ Tanszék ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósítását jelenti. 

Az együttműködés a hallgatók számára is új perspektívákat nyit. A jövő gazdasági szakemberei valós vállalati kihívásokon dolgozhatnak, közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a hazai vállalkozói szektor meghatározó szereplőivel, és olyan gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, amelyeket már tanulmányaik során hasznosíthatnak.

A VOSZ Tanszék ezért nem csupán egy új egyetemi szervezeti egység, hanem egy hosszú távú stratégiai partnerség, amelynek célja a magyar vállalkozások fejlődésének támogatása és egy tudásalapú, innovatív, versenyképes gazdaság építése.

(Fotó: Pannon Egyetem)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS