A jelentős költségek ellenére Magyarország számára akár versenyelőnyt is jelenthet a 2050-es klímacél, vagyis a nettó nulla kibocsátás elérése – derül ki a McKinsey Klímasemleges Magyarország – Úton a sikeres dekarbonizáció felé című tanulmányából. Az elemzés az ipari, a lakossági, villamosenergia, közlekedési és mezőgazdasági kibocsátások intenzív csökkentésével egy olyan pályát rajzol fel, amely az éghajlatvédelmi célkitűzéseken túl a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre, az energiafüggetlenségre, valamint Magyarország versenyképességére is egyértelműen pozitív hatással lesz.
A dekarbonizáció, vagyis a nettó szén-dioxid-kibocsátás nullára csökkentése Magyarország esetében 2050-ig várhatóan 150-200 milliárd eurónyi további tőkeberuházást igényel; a költségigény számottevő, de a kedvező gazdasági hatások miatt pozitív megtérülést eredményez – ez a legfontosabb megállapítása a McKinsey elemzésének.
Az adatokkal részletesen alátámasztott összeállítás egyértelmű igennel felel arra a kérdésre, elérhető-e az évszázad közepére a kitűzött klímacél, és azt is világossá teszi, hogy a magyar gazdaság, illetve társadalom számára pénzügyileg is előnyösebb a klímabarát fordulat végigvitele, mint ha felkészületlenül nézünk szembe a közelítő klímaválsággal.
A 2050-es klímacél, vagyis a nettó nulla kibocsátás elérése európai uniós kötelezettség, amit Magyarország törvényben is rögzített. A hazai jogszabály 2030-ra az üvegházgáz-kibocsátás 40 százalékos csökkentését (1990-hez képest), 2050-re pedig a teljes dekarbonizációt írja elő.
A McKinsey tanulmánya egy még ennél is ambíciózusabb pályát rajzol fel, ahol a kibocsátáscsökkenés eléri az 55-60%-ot már 2030-ra. Az elemzés öt olyan gazdasági kulcsterületet nevez meg, ahol az energiahasználat és az alkalmazott technológiák megváltoztatása döntő fontosságú lesz a karbonlábnyom nullára redukálásában.
A legkomolyabb kibocsátáscsökkentési kapacitást az ipar (37 százalék), a közlekedés (25 százalék), az épületállomány energetikai korszerűsítése (17 százalék), valamint a villamosenergia-termelés (13 százalék) terén azonosították a tanulmány szerzői, ezen kívül a mezőgazdaság (5 százalék) és a hulladékgazdálkodás (3 százalék) kínál még jelentős megtakarítási lehetőséget.
Az egyik legnagyobb kihívást az ipar modernizálása jelentheti. Azonban az elektrifikáció, az energiahatékonyság, a zöld hidrogén és további technológiai megoldások következtében már 2030-ra is 33 százalékkal csökkenthető az ipari kibocsátás.
A közlekedés önmagában a hazai üvegházgáz-termelés bő egyötödéért felel – itt a villanyautózás, a teherszállító járművek zöldhirdogén-hajtóanyagra történő átállítása, a közösségi közlekedés színvonalának javítása, a dugódíj-típusú megoldások bevezetése és a közösségi mobilitás (e-robogók, autómegosztás). Ami pedig az épületállományt illeti, az ebben rejlő potenciált jól jellemzi, hogy az energiahatékonysági felújításokkal, hőszivattyúkkal, hidrogén-bojlerekkel 2030-ig a harmadával, 2050-ig pedig közel 100 százalékkal csökkenthető a szektor szén-dioxid-lábnyoma.
A villamosenergia-termelésben 2050-ig 2,8-szoros áramigény-növekedésével számol a tanulmány, ami karbonsemleges módon csak a megújuló energiaforrások, köztük a nap és szélenergia felhasználásának számottevő növelésével látszik megvalósíthatónak. 2050-re a nap- és szélerőművek a teljes kiépített kapacitás több mint 85 százalékát képviselhetik, miközben Magyarország már 2040-től nettó villamosenergia-exportőrré válhat – ismertette a kilátásokat Jánoskuti Levente, a McKinsey magyarországi irodavezető partnere.
Az átmenet 150-200 milliárd eurós beruházási igénye magasnak tűnik, ám ezek a költségek nem egyszerre, hanem közel három évtized alatt elosztva jelentkeznek, és a finanszírozásban Magyarország nagymértékben támaszkodhat az EU-támogatásokra. A McKinsey elemzése szerint létezik olyan megoldás, amelyben a dekarbonizáció a jelentős ráfordítások ellenére is lehetőséget, és nem veszélyt jelent a magyar gazdaság számára.
A tanulmányban felvázolt költségoptimalizált pálya alapján a legtöbb beruházási kiadás a villamosenergia-termelés, a közlekedési korszerűsítés és az infrastruktúra (például az elektromos, illetve a hidrogén töltőhálózat) terén jelentkezik.
A megtérülés legkézenfekvőbb és leggyakoribb módja, hogy a gazdaság szereplői a működési megtakarítások, azaz költségcsökkenés révén nyerik vissza a ráfordításaikat. Maguk a dekarbonizációs célú beruházások évi 2-2,5 százalékos GDP-növelést eredményeznek közvetlenül, közvetett módon pedig a GDP egyharmadára gyakorolnak pozitív hatást. A beruházások összesen 80-100 ezer munkahelyet teremthetnek.
További – és a jelen viszonyok között alig túlértékelhető – előny az energiafüggetlenség és az ellátásbiztonság növekedése. -A nettó nulla kibocsátásra történő áttérés nyomán csökken a kőolaj- és a földgáz-igény, a megújuló erőforrások kínálata pedig nő: 2030-ra a hazai előállítású primerenergia-források aránya 27 százalékról 34 százalékra, 2050-re pedig 76 százalékra emelkedhet, csökkentve az importált energia részarányát.
A tanulmány prognózisa szerint a kőolaj- és földgáz igény 2050-re 90 illetve 95 százalékkal esik majd vissza, jelentősen mérsékelve az Oroszországtól való függőséget – hangsúlyozta Jánoskuti Levente.
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.