Maximum negyedévben gondolkodnak a kkv-k

2023. 01. 30., 10:22

A tervezhetetlenség vált normálissá a beszállítói együttműködések, az ajánlatadás és az értékesítés szempontjából a hazai kkv-k életében – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég összefoglalójából.

Az évente 120 cég közel 2000 értékesítőjét képző magyar tréningcég, a Comline Budapest jelenlegi ügyfélállományánál azt tapasztalja, hogy az éves tervezés negyedéves időtávra szűkült azoknál a vállalatoknál is, ahol a korábbi évek árbevételei nem adnak okot az aggodalomra.

„Ha mernek is negyedévnél távolabbi tervezésbe belevágni a hazai vállalatok, a számokkal akkor is kesztyűs kézzel bánnak, folyamatosan figyelik a statisztikai mutatókat, elemzik a költségeket, fedezetet, kintlévőségeket” mondta Nagy Béla, a Comline Budapest tulajdonosa és vezető trénere.

A pandémia helyét sokváltozós káosz veszi át

A pandémia utáni gyógyulási szakasz még zajlik, azonban a hazai kkv-k ezt nem tudják teljesen kifeküdni. Ennek a legfőbb oka, hogy egy sokváltozós válság vette kezdetét, amely pedig elindított egy komolyabb, globális átrendeződést. A káosz érzékelhető az ellátási hiány és pénzügyi instabilitás formájában, amelyekhez a megoldás sokszor külföldről érkezik.

„Van például az ukrán mezőgazdasági piacon tevékenykedő partnerünk, akinek a háborús helyzet miatt élesen stratégiát kellett váltania, ha meg akarta érni vállalkozásával 2023-at. Sikerült neki olyan finanszírozási megoldásokat kidolgozni, olyan új tevékenységeket integrálni a cégbe, amivel képes volt megtartani a munkatársakat, kiszolgálni a piaci igényeket és közben fizetőképes maradni és eredményesen gazdálkodni” – tette hozzá Nagy Béla.

Régi árakkal új struktúrában

A klasszikus értékesítési módszerek már nem biztos, hogy alkalmazhatóak lesznek idén. Bár az áremelést szinte már megszokták a kkv-k, a régi árakkal még mindig lehet nyerni, ha csomagban gondolkodnak az értékesítők, azaz tavalyi áron előre lekötött, akár negyedéves, féléves szolgáltatási szerződést kínálnak.

„A csomagajánlat a szolgáltatói szektorban működő struktúra lehet, azonban sok múlik azon, hogy milyen a partner globális helyzete” – mondta a szakértő.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS