Márciustól helyi adókat is befizethet a Díjnet szolgáltatásával

2019. 02. 18., 19:00

Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett – közölte a Díjnet Zrt. hétfőn.

Az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely lakosai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11 féle adónem – adók, pótlékok, illetékek – egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével.  A Díjnetnél azzal számolnak, hogy a szolgáltatáshoz már csatlakozott két önkormányzatot tucatnyi további helyhatóság követhet majd.

A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett QR-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját.

Ehhez le kell töltenie az ingyenes – iOS és Android platformon egyaránt elérhető – iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható.

A közlemény idézi Garamszegi Tamást, a Díjnet Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: a korszerű fizetési módszerek – különösen, ha azokhoz a mobilfizetés mellett e-számlaküldési szolgáltatás is kapcsolódik majd – már rövidebb távon is jelentős költségmegtakarítást eredményeznek az önkormányzatok számára, miközben az egyszerű fizetési lehetőség miatt a kinnlevőségek összege is érezhetően csökkenthető.

Jelenleg is több száz önkormányzattal tárgyalnak a rendszerhez történő csatlakozásról, és már a közeljövőben számos további település, illetve budapesti kerület lakóinak lesz lehetősége a helyi adók egyszerű, elektronikus befizetésére.

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában lévő Díjnethez csatlakozott számlakibocsátók száma jelenleg 30.

A Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja a 675 ezret, 11 év alatt a rendszeren keresztül közel 45 millió darab számlát mutattak be – ebből csak tavaly 9,2 milliót --, amelyből 4,4 milliót a rendszeren belül bankkártyával, mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki fizetéssel, illetve csoportos beszedési megbízással rendeztek az ügyfelek. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS