Már nem csak bankkártyával lehet 5 másodperc az azonnali átutalás

2021. 04. 27., 14:30

Elérhetővé vált a SimplePay partnerek számára az azonnali átutalás lehetősége, amely számukra és a vásárlók számára is innovatív előnyöket biztosít. A vásárlókat egy új, úgynevezett fizetési előválasztó oldal fogadja, ahol választhatnak a már szinte hagyományos bankkártyás, illetve a QR-kód, deeplink és netbank alapú Instant transzfer lehetőségek közül.

Az elmúlt egy év nagyban előmozdította a digitális átállást, hiszen olyan kihívásokkal szembesített, amikkel addig sosem kellett szembenézzünk. Tavaly elérhetővé vált a magyar lakosság számára az Azonnali Fizetési Rendszer, amit az MNB 2020. március 2-tól vezetett be Magyarországon. Az új technológia segítségével kényelmesen és gyorsan utalhatunk – csupán néhány tranzakciós azonosító segítségével – a bankszámlák között.

Dr. Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil ügyvezető igazgató-helyettese szerint:A vírus megjelenése egyértelműen felerősítette a digitalizációs törekvéseket. Mi is tovább gondoltuk a lehetőségeket annak érdekében, hogy újabb megoldásokkal szolgáljunk a partnereinknek. Az Azonnali Fizetési Rendszer bevezetése és az arra épülő különböző megoldások is támogatják a vállalkozásokat abban, hogy naprakész szolgáltatásokat nyújtsanak vásárlóiknak. Nálunk az Instant transzfer és a készpénzmentes fizetési lehetőséget biztosító SimpleBusiness applikáció is ebbe a fejlesztési hullámba illeszthető. Számunkra fontos, hogy kereskedő partnereink minél jobban ki tudják szolgálni a vásárlói igényeket, ez inspirált minket az újabb fejlesztésre is: a fizetési előválasztó oldalnak köszönhetően kereskedő oldali fejlesztés nélkül, közel 10 ezer SimplePay webshopban vezettük be az azonnali fizetés lehetőségét, amellyel a QR-kód, deeplink vagy netbank alapú fizetési opciók is elérhetők.”

Mi az Instant transzfer?

A SimplePay új funkciója az azonnali átutalásra épül, a szolgáltatás három kényelmes, új fizetési módot kínál: elérhetővé válik a QR-kód, a deeplink és a netbank alapú fizetés is. A vásárlóknak ezentúl lehetőségük lesz az úgynevezett előválasztó oldalon kiválasztani, hogy a hagyományos bankkártyás fizetéssel szeretnének élni, vagy az azonnali utalást választják.

Kereskedők, vásárlók figyelem!

Az új fizetési lehetőség jelentős előnyt jelenthet a kereskedőknek, ugyanis a bankkártya-elfogadáshoz képest az Instant transzfer típusú tranzakciók esetén kedvezőbb a tranzakciók összegére felszámított jutalék mértéke. Emellett az adminisztráció is gördülékenyebb: a jelenleg elterjedt átutalási megoldásokkal ellentétben nincs szükség a beérkező utalások manuális feldolgozására, hiszen ezt a feladatot a SimplePay rendszere végzi el a kereskedő helyett. Ráadásul a szolgáltatás teljes mértékben illeszkedik a jelenlegi elfogadási folyamatokba, így a SimplePay partnerek rájuk háruló fejlesztési feladat nélkül igénybe vehetik az Instant transzfer adta előnyöket.

Az új szolgáltatástól az OTP Mobil azt reméli, sikerül a kereskedők mellett a vásárlókat is támogatnia, hiszen a különböző fizetési megoldások között könnyebben találhatják meg a számukra megfelelőt. Ráadásul ebben a formában akkor is fizethetnek, ha éppen nincs náluk a bankkártyájuk vagy ha olyan helyzetben vásárolnak, ahol nem tudják vagy akarják azt elővenni az adatok begépeléséhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-10 08:13:00
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.
2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS