Már 50 termék rendelkezik Prémium Magyar Építőanyag védjeggyel, ezek között nyílászárók, szigetelőanyagok, téglák, beton elemek és épületgépészeti termékek, így például radiátorok is vannak – tájékoztatott Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
A védjegy használata 5 évre szól, a védjeggyel rendelkező termékekkel együtt a gyártóikat is minősítették – emlékeztetett Koji László. Az ÉVOSZ elnöke elmondta: a védjegy segítségével kívánták megszervezni a prémium építési termékek hazai gyártóinak közösségét, valamint ráhangolni a fogyasztókat – köztük a legnagyobbat, a magyar államot – a Magyarországon gyártott építési termékekre. Koji László szerint mindez hozzá tudna járulni ahhoz, hogy az építőipar jelenlegi mintegy 48 százalékos import kitettségét a következő 3–4 évben 30–35 százalékra tudják csökkenteni. A védjegy és az ezzel ellátott termékek bemutatása érdekében a szövetség marketingkampányt folytat majd, de a vásárlók tájékoztatásában fontos szerepet kapnak a kereskedők is.
Az ÉVOSZ 2025-ben kapta meg a jogosultságot a Prémium Magyar Építőanyag és a Prémium Regionális Építőanyag védjegy bevezetésére. A védjegy magas minőségi és szakmai garanciát jelent a hazai gyártású termékeknél és a szomszédos országokban magyar érdekeltségű vállalkozások által kínált építőanyagoknál, szakmai súlyát az adja, hogy a tanúsítási rendszert az építési vállalkozók közössége hozta létre és működteti. A védjegyhasználat odaítélésénél olyan szempontok is érvényesülnek, mint például az előállításhoz használt természetes anyagok aránya, az újrahasznosíthatóság, a hulladékkezelés. A környezeti tudatosságot és a termékhez kapcsolt szolgáltatásokat is mérik.
A védjegy használatra a termékgyártók 2025. október 1-jétől jelentkezhettek. A védjegy az Építési és Közlekedési Minisztérium partnerségével készült, amit az új kormány Közlekedési és Beruházási Minisztériuma is felkarolt. A legnagyobb megrendelőt, a magyar államot is arra kéri az ÉVOSZ, hogy az építési-beruházási célú közbeszerzéseinél pozitív értékelési szempontként jelenjen meg a védjeggyel ellátott termékek megajánlása, használata – olvasható a szakszövetség közleményében. (MTI)
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”