Már 40 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak az Országfásítási Programban

2022. 01. 24., 20:28

A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az Országfásítási Program 2019-es meghirdetése óta már több mint 40 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére pályáztak a magyar gazdák – emlékeztetett a minisztérium közleményében Nagy István.

Az állami erdőgazdaságoknál folyó erdőtelepítési mintaprogramok keretében pedig 2019/2020-ban 554 hektár, 2020/2021-ben 683 hektár erdőt telepítettek. Ezen munka keretében az Újszülöttek Erdeje Program részeként több mint 3 millió facsemete került földbe – tette hozzá a miniszter.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy az országfásítás részeként a Településfásítási Programban 2020 és 2022 között 1362 településen 36 ezer sorfát ültetnek el. A települések a fákat leggyakrabban játszóterek, sportpályák árnyékolására, vagy iskola-, óvodaudvarok szépítésére használták fel. A legtöbb esetben a települések közösségi esemény keretében ültették el a fákat, bevonva ezzel a fiatalokat is, így a kezdeményezés környezeti nevelési szempontokat is szolgál.

Az elmúlt évek eredményei kapcsán a miniszter kitért arra is, hogy 2017 és 2022 között több mint 160 db Natura 2000 fenntartási terv kihirdetésére került sor. A gazdálkodók, valamint az erdészeti és természetvédelmi igazgatási szervezetek által készített tervek mintegy 450 ezer hektár Natura 2000 besorolású erdőterület természeti szempontú kezelését teszik lehetővé.

Hangsúlyozta, az állami erdőgazdasági társaságok az elmúlt tíz évben a szociális tüzelőanyag programban mintegy 1.200.000 m3 tűzifát biztosítottak a kezdeményezésben részt vevő önkormányzatoknak. Az állami cégcsoport kiszámítható munkája így folyamatosan lehetővé tette a leginkább rászorultak megsegítését a téli fűtési időszakban.

Nagy István kifejtette: az erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország egyik legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját. 2010 óta csaknem 27 milliárd forint értékben zajlottak erdei beruházások. Ezeknek köszönhetően a cégcsoport 52  új kilátót, 40 erdei szálláshelyet, 17 látogatóközpontot és 11 erdei iskolát létesített, mintegy 150 létesítményt pedig felújított. A turisztikai infrastruktúra működtetésére és fenntartására az erdőgazdaságok évente több mint 4 milliárd forintot fordítanak – mondta a tárcavezető.

(AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS