Magyar szakmunkások is lehetnek francia céhtagok

Magyar szakmunkások is lehetnek francia céhtagok
2022. 09. 10., 15:13

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szervezésében fiatal végzős szakmunkások, köztük ácsok, kőművesek, asztalosok és burkolók fejleszthetik tovább szakmai tudásukat az ErasmusPro Programban szeptembertől a francia Les Compagnons Du Devoir szakképző intézményben.

Az ÉVOSZ és a Les Compagnons de Devoir együttműködésében eddig 145 végzős – kőműves, ács, asztalos, tetőfedő, kőfaragó és szárazépítő – szakmunkás vett részt valamilyen továbbképzésen.

A Les Compagnons de Devoir párizsi központú, a francia állami szakképzőrendszerrel párhuzamosan működő, országos hálózattal rendelkező szakképző intézmény. A Compagnon oktatási elvének alappilléreit a szakmai oktatás, emberformálás és értékteremtés jelenti, mesterképzésük alapja pedig az utazás, azaz a mesterlegények négy-öt évig tartó szervezett vándorlásának biztosítása.

A szakmunkástanulók két év alatt sajátítják el a szakma alapfogásait. Ezalatt szakmájuk szerint egy-egy vállalkozásnál dolgoznak tanulói munkaszerződéssel, esténként pedig a Compagnon Házakban képzik magukat tovább. A hathetes munkahelyi gyakorlatokat héthetes stage-ok (szervezett elméleti és gyakorlati képzés nagyobb Compagnon Házakban) váltják.

A Compagnon Házban folyó szakmai képzés az ott élő azonos szakmájú fiatalok szakmai közösségében (korporáció) valósul meg, amelynek a vezetője maga is egy, már a mesterképzés magasabb szintjén járó fiatal szakmunkás. A fiatalok munkáját a szakmai közösség tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik és kiértékelik, valamint folyamatos kapcsolatot tartanak a fiatalokat foglalkoztató vállalkozókkal is.

A végzett szakmunkások egy adoptációs vizsga teljesítését követően csatlakozhatnak a Compagnon mesterképző programjához, az úgynevezett „Tour de France” vándormozgalomhoz, amely keretében további három-négy éven át munkájuk mellett, évente két alkalommal az ország különböző régióiban lévő Compagnon Házban folytathatják továbbképzésüket. Vándoréveik végére elkészítik mester-művüket és Compagnon, azaz Céh taggá válhatnak. A Compagnons-nál a szakmai tudás megszerzése mellett egyúttal a tanultak továbbadására, a fiatalabbak oktatására is felkészítik a leendő mestereket.

A vállalkozóknál végzett munka, az elméleti és gyakorlati továbbképzés, valamint a Compagnon Házak támogató közössége a résztvevők szakmai ismeretei mellett elhivatottságuk és személyiségük fejlődését is nagymértékben elősegítik. Önállóságuk, nyitottságuk, világlátásuk, kockázatvállalási és kommunikációs készségük erősödik, és a hazaitól eltérő vállalatszervezési tapasztalatokra is szert tesznek. Nem utolsó sorban pedig kommunikációs szinten elsajátítják az általános és szakmai francia nyelvet is.

Az ÉVOSZ számára fontos a tanulni vágyó fiatalok magas szintű szakmai továbbképzésének biztosítása. A többéves városról-városra történő „vándorlás” eredményeként végül 21 ifjú magyar építőipari szakmunkás szerzett Compagnon, azaz mester címet. Közülük két asztalos Budapesten gyakorlati oktatóként adja tovább a Franciaországban megszerzett tudását. Két kőfaragó társukkal együtt részt vesznek a magyar fiatalok nemzetközi versenyre történő felkészítésben, illetve szakértőként hazánkat képviselik a nemzetközi versenyek zsűrijében.

(Fotó: ÉVOSZ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-08 17:10:00
A harmadik negyedévi 5,4 százalék után 2025 negyedik negyedévében az ingatlanárak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban; a harmadik negyedévhez képest 0,8 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS