Madárnak nézték a NAV-ot a „csirkefarm-korszerűsítők”

2022. 06. 10., 10:43

2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör. A technológiai fejlesztések egy része megvalósult ugyan a támogatásokból, de jóval alacsonyabb színvonalon, gyakran túlárazott kivitelezéssel. A NAV vádemelési javaslattal adta át az ügyet a Baranya Megyei Főügyészségnek.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek.

A csaknem 2,5 milliárd forintos támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén korszerűsítettek baromfitartásra specializálódott állattartó telepeket, ám a beruházások költségeit jelentősen – egyes esetekben húsz-huszonötszörös mértékben – túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be. A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet.

A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket. A valós pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak.

A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

A szövevényes bűnügyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt javasol vádemelést 15 gyanúsítottal szemben. Az elkövetők akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS