Egy ukrán bárkáról, valamint egy Pest megyei raktárból összesen 2,8 millió doboz, vagyis 57 millió szál adózatlan cigarettát foglalt le a NAV. A csaknem 5,5 milliárdos – Magyarországon eddig példátlan értékű – fogás után négyen már letartóztatásban vannak.
A csempészek hajója papíron bálás sót szállított a Dunán, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyenként 1300 kilós zsákok a só mellett több mint 2,3 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtenek. A NAV munkatársai a helyszíni információk elemzésével gyorsan eljutottak egy Pest megyei telephelyhez is, ahol hasonló körülmények között – sóval álcázva – további majd félmillió csomag csempészcigit találtak.
Az ukrán származású magyar állampolgárokból álló szervezett csoport az elcsalt áfával és jövedéki adóval csaknem 4 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.
Az akcióban három személyt sikerült tetten érni, a negyedik gyanúsítottat szökés közben fogták el a pénzügyőrök. Mind a négyüket őrizetbe vették, a Szekszárdi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Az akció külföldi szálait – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – az EUROPOL koordinálta.
A NAV költségvetési csalás és pénzmosás meglapozott gyanúja miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.