Külföldi piacszerzésben is segíti a magyarországi startupokat a Microsoft

2022. 05. 31., 18:26

Technológiát, értékesítési és együttműködési platformot, szakmai tanácsadást és a világ egyik legnagyobb partnerhálózatához való hozzáférést nyújtja a hazai startupoknak a Microsoft. A cég megbízásából elkészült kutatás, a Hungarian Startup Report szerint a magyar startupok közel kétharmada az értékesítést és az ügyfélszerzést tartja a legnagyobb kihívásnak, amellyel manapság szembesül. A legsikeresebb startupok árbevételük zömét külföldön realizálják.

A hazai startup ökoszisztéma mintegy 25 százaléka, 212 vállalkozás nyilatkozott az immár másodjára elkészült és a Microsoft Magyarország által támogatott Hungarian Startup Report felmérésben, ezért ez tekinthető a ma elérhető legátfogóbb kutatásnak erről, a hazai gazdaság versenyképessége szempontjából kiemelt fontossággal bíró szektorról. A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a fejlődésük kezdeti stádiumában lévő startupok közel kétharmada, 61 százaléka az előttük álló legnagyobb kihívásnak az értékesítést és az ügyfélszerzést tartja. Ezt követi a szakemberhiány (43 százalék) és az ügyfelek megközelíthetőségének nehézségei (44 százalék), továbbá a tőkehiány (41 százalék).

A Microsoft for Startups program épp ezeken a területeken kínál támogatást Magyarország feltörekvő, innovatív vállalkozásainak. A szakértői tanácsadás mellett, akár ingyenes hozzáférést is biztosít a Microsoft az Azure felhőjéhez és számítási kapacitásaihoz, rendelkezésre bocsátja a legújabb technológiai megoldásait, és – ami talán a legértékesebb a startupok szemében – partnerhálózatán, értékesítési platformjain keresztül segít a vállalkozásoknak betörni a nagy nemzetközi piacokra, vagy kockázati tőke befektetők révén pénzügyi forrásokhoz juttatja őket. A Microsoft hozzáférést biztosít a startupoknak a világ egyik legnagyobb partnerhálózatához.

A Microsoft for Startups program számos sikeres vállalkozásnak segített megvetni a lábát külföldi piacokon. Ilyen például a Talk-a-bot, amelynek applikációja, a Cheq a Microsoft App Store-ban is elérhető. A közép-európai startup szektor legutóbbi seregszemléjén, a Microsoft CEE Startup Awards versenyen három magyar vállalkozás került be a legjobb 10 közé, majd a fenntarthatóság kategóriában a Volteum, a fintech kategóriában pedig a FintechX Technologies el is vitte a fődíjat. A Microsoft co-sell programjába is bekerült startupok gyorsan bővülő, új piacokon voltak képesek vonzó, úttörőnek számító innovációkat felmutatni, nagymértékben támaszkodnak a legújabb technológiákra, és az is közös bennük, hogy szeretnének a régiós vagy akár azon túli piacokra is belépni a termékeikkel.

„Azok a vállalkozások az igazán sikeresek, amelyek már a működésük kezdetén megcélozzák a külpiacokat” – emelte ki a Szabó Péter, a Microsoft Magyarország partnerkapcsolati üzletág igazgatója a kutatásból, rámutatva arra, hogy a felmérés legsikeresebb vállalkozásai, amelyek átlagosan több mint 80 ezer euró forgalmat érnek el havonta, többnyire a nemzetközi piacon keresik meg a bevételeik zömét.

„Ebben, a külpiaci pozíciószerzésben szeretnénk támogatni a vállalkozásokat úgy, hogy ezek ne kényszerüljenek arra, hogy külföldre tegyék át vállalkozásaik székhelyét” – mondta Szabó Péter. Hozzátette: „nagyon kevés a B2C szektorban tevékenykedő hazai startup, pedig a Microsoft által nyújtott marketing támogatással, akár itt is sikeresek lehetnének.”

A Hungarian Startup Report szerint a hazai vállalkozások 55 százaléka kötött stratégiai együttműködést valamilyen nagyvállalattal, és 25 százalékuk fejleszt velünk közösen valamilyen innovatív terméket, továbbá 26 százalékuk használja ki a partnerséget az értékesítésben is. A felmérésbe bevont vállalkozások 12 százaléka csatlakozott a Microsoft co-sell vagy Microsoft for Startup-hoz hasonló programokhoz, 11 százalékuk pénzügy támogatásban is részesült nagyvállalati partnereitől. A válaszadók fele ítélte jónak, 33 százaléka pedig nagyon jónak értékelte ezeket az együttműködéseket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022-07-01 18:23:00
Az olvadékcsapda a továbbfejlesztett harmadik generációs VVER-1200 blokkok számos új, a biztonság növelését eredményező műszaki megoldásainak egyike, egy olyan speciális tartály, ami a reaktortartály alatt helyezkedik el, és képes annak sérülése esetén a zónaolvadék befogadására.
2022-07-01 17:53:00
2022 júniusában országosan 10 859 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 120 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House becslése szerint.
2022-07-01 17:23:00
Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már egy hónapja találhatunk a polcokon, a szabadföldi görög- és sárgadinnye szedése igazán most kezdődik el. A klímaváltozásnak köszönhetően a hazai időjárási viszonyok is megváltoztak, egészen szeptemberig élvezhetjük a magyar dinnyét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerőpiacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.
2022. 05. 30., 12:00
epizód: 2022 / 5   |   hossz: 21:41
Mi vár a vendéglátóiparra a Covid-járvány végén és az ukrajnai háború közben? Miként lesznek a konkurensekből partnerek? Miért a 3. év a legkritikusabb az ágazatban? Hogyan lehet visszacsábítani a pályaelhagyókat? Hány főnök tud kiszabadulni a napi rutinból a hetenkénti feladatmegbeszélésre a csapattal? Bánhalmi Kata, a több ezer tagot számláló Piqniq Budapest szakmai szervezet társalapítója válaszol a kérdésekre.

  Rovathírek: GUSTO

Sosem készítettek még annyi fagyit otthon, mint most. Szakértő segít megfejteni a jó házi fagyi titkát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az olvadékcsapda a továbbfejlesztett harmadik generációs VVER-1200 blokkok számos új, a biztonság növelését eredményező műszaki megoldásainak egyike, egy olyan speciális tartály, ami a reaktortartály alatt helyezkedik el, és képes annak sérülése esetén a zónaolvadék befogadására.