Közösségi közlekedés applikációval nyert a Sharee

Közösségi közlekedés applikációval nyert a Sharee
2022. 11. 12., 10:25

Több mint kétszázan regisztráltak a Yettel és a Crafthub első közösen szervezett kétfordulós fejlesztői versenyére, a Hack it your way-re. A 24 órás maratoni döntőt háromhetes online válogató előzte meg, ahonnan a legjobb 12 csapat juthatott tovább. A döntős projektek az energiaválságra, fenntartható közlekedésre és a kis- és középvállalkozások hatékony működésére dolgoztak ki előremutató megoldásokat.

A fiatal fejlesztőket és ötletembereket ösztönző verseny célja volt, hogy aktuális társadalmi kihívásokra hozzanak innovatív, újító technológiai megoldásokat. A kihívások között szerepelt a háztartások kiadásainak okoseszközökkel való csökkentése, a kis- és középvállalkozások hatékonyabb működésének elősegítése és a városi közlekedés környezetbarát, energiahatékonyabb újragondolása.

A szeptemberben meghirdetett verseny elődöntőjére november 1. éjfélig közel 30 országból, összesen 223 versenyző jelentkezett: többek között egyetemi hallgatók, startupok, és már komolyabb fejlesztői tapasztalattal rendelkező szakemberek mérettették meg magukat.

A szakmai zsűri a versenykiírás szerint a három kihívásra egyenként a legjobb 4-4, összesen 12 csapatot választotta továbbjutóként. Ők a november 9-10-én megrendezett 24 órás, személyes részvétellel zajló fejlesztői versenyen, tapasztalt mentorok segítségével tökéletesíthették a versenyre nevezett ötleteiket. Ezt követően 4 perc állt a csapatok rendelkezésére, hogy prezentálják megoldásukat egy zsűri előtt.

A verseny abszolút győztese a Sharee csapat lett, akik az elérhető városi közösségi közlekedési eszközöket – mint elektromos roller, kerékpár, autó – egy applikáción belül kezelhetővé tennék, így támogatva a környezettudatos felhasználók szolgáltatófüggetlenségét. Jutalmuk 4500 euró.

A fődíjgyőztes projekt mellett továbbá minden kategóriában kihirdettek még egy-egy győztest, akik egyenként 2500 euróval lettek gazdagabbak. A „lakossági energiahatékonyságot célzó megoldások” kihívásban az UpWind csapat projektjét értékelte a legjobbnak a négytagú zsűri. A csapat megoldása lakáson belüli fényhatásokkal érné el, hogy a lakók hőérzete magasabb legyen, így komoly megtakarításokat érhetnek el a fűtésszámlán.

A „fenntartható közlekedés” kihívás nyertes projektje a ShipD csapata, akik nagy kapacitású drónokkal biztosítanák a kórházak közötti létfontosságú eszközök és anyagok sürgősségi szállítását, amivel nem csak ezek szállítási ideje rövidülhet le, de az autóforgalomban tapasztalható nehézségeket is kiváltja.

Az „kis- és középvállalatok hatékonyságnövelése” kategóriában a TakeOff csapatának megoldását ítélték a legjobbnak, akik digitális szakmai közösségi hálót építenének a célcsoport számára, ahol az aktív tapasztalatcseréből adódó szinergiák juttatnák előnyhöz a résztvevő cégeket.

A főbb kategóriák mellett a zsűri egy 500 euró értékű különdíjat is kiosztott „cutting the edge” kategóriában a PartyBeast csapatnak, akik az éjszakai élet, szórakozás élményét tennék egyszerűbbé, és lehetőség szerint ezzel csökkentenék a szórakozás ökológiai lábnyomát: egyetlen alkalmazáson belül nyújtanának megoldást az eseménykereséstől a jegyvásárláson és barátok meghívásán keresztül a taxirendelésig, amelyre meglátásuk szerint ilyen komplexitással jelenleg egyetlen alkalmazás sem kínál lehetőséget.

(A Yettel fotóján a Sharee csapata.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS