
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
A miniszter a BorgWarner friss beruházásának átadásán elmondta: az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztést a gyárában, amihez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva a munkavállalói létszám ezer körülire emeléséhez.
A fejlesztés nyomán „a világ legkeresettebb prémium márkái számára fognak innentől kezdve a turbófeltöltők mellett az utaskabin fűtéséhez szükséges alkatrészeket gyártani Oroszlányban” – hangsúlyozta Szijjártó.
„Soha annyi amerikai beruházás egy év alatt még nem érkezett Magyarországra, mint tavaly, szám szerint 16, összesen 200 milliárd forint értékben, ahogyan soha nem volt még tízmilliárd dollárnyi a kereskedelmi forgalom sem a két ország között, most ezt is elértük” – sorolta a miniszter.
„Hazánk az európai autóipar fontos zászlóshajója, egyike a világ azon három országának, ahol mind a három nagy német prémium autómárka gyártóbázissal van jelen, de ezenfelül három másik autógyár is működik itt” – tette hozzá. (MTI)
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.