Közel 3 milliárd forint kárt okoztak a beszállítókat átverő malomipari vállalkozók

2026. 02. 20., 13:20

A bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 191 sértettnek közel 3 milliárdos kárt okozó cégvezetőket; az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A vádirat szerint a malomipari tevékenységet végző gazdasági társaság jelentős szállítói tartozásokat halmozott fel, több milliós veszteséget halmozott fel, így a hitelkérelmeit a bankok elutasították. A cég 2015. június 30-ára olyan összegű lejárt tartozásokat halmozott fel, amelyeket nem tudott kifizetni, miközben értékesebb ingatlanjai, valamint a búzakészlet jelentős része már banki finanszírozás fedezetéül szolgáltak – olvasható az Ügyészség közleményében.

A hitelezők 2015. február és 2016. január között folyamatosan kezdeményeztek felszámolási eljárásokat 200 000 000 forintot meghaladó összegben. Az elkövetők a cég működtetése érdekében a hitelezőkkel megegyeztek.

Az elkövetők tudták, hogy a cég a 2015. június 30-a után kötött szerződésekből eredő fizetési kötelezettségeket nem tudja teljesíteni. Ennek ellenére a sértetteket nem tájékoztatták a fizetőképességük hiányáról, a meglévő szerződéseket nem mondták fel, továbbra is kötöttek, illetve az alkalmazottakkal köttettek gabona felvásárlására irányuló és egyéb szerződéseket.

Az elkövetők 191 sértettnek közel 3 milliárd forint kárt okoztak.

A Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján a Tatabányai Járásbíróság mindkét elkövetőt 2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre is ítélte.

Az ítélettel szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint vezető tisztségviselő foglalkozástól eltiltás kiszabásáért fellebbezett. Az egyik elkövető és védője is fellebbezett, a másik férfi 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-09 05:50:00
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS