Kovács Patrik: a nemzetközi kapcsolatrendszerből a VOSZ tagjai is profitálhatnak

Kovács Patrik: a nemzetközi kapcsolatrendszerből a VOSZ tagjai is profitálhatnak
2022. 10. 25., 13:37

„A globális GDP 65 százalékát termelő OECD-tagállamok legfontosabb üzleti szervezeteinek együttműködésében komoly szerepe van a VOSZ-nak is.”

A „Business at OECD” (BIAC, az OECD Gazdasági és Ipari Tanácsadó Testülete) október 4-én ünnepelte Párizsban a 60 éves stratégiai együttműködését az OECD-vel, amelyen a több mint 7 millió vállalkozást képviselő globális hálózat legfontosabb vezetői, valamint kormányzati és OECD-tisztviselők vettek részt. 

Az eseményen a BIAC tagjai – az OECD-országok legjelentősebb üzleti és munkaadói szervezetei – személyesen találkoztak Mathias Cormann OECD-főtitkárral, valamint több mint 25 OECD-nagykövettel, az OECD szakmai vezetőivel, nemzetközi ágazati szervezetek társszakértőivel és globális vállalatok felsővezetőivel.

„Partnerségünket globális szinten az az igény inspirálja, hogy hidat kell építenünk a köz- és a magánszektor között annak érdekében, hogy az üzleti szférát partnernek tekintsék az előttünk álló kihívásokban” – mondta Rick Johnston, a szervezet elnöke.

Az ünnepi konferenciát Mathias Cormann, Rick Johnston és Hanni Rosenbaum, a BIAC ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Mindhárman kiemelték az OECD-vel fennálló stratégiai partnerség fontosságát, valamint azt a hatalmas értéket, amelyet ez az együttműködés teremt azáltal, hogy az üzleti szféra hangját becsatornázza a globális szakpolitika alkotási folyamatokba.

„A diplomácia múltja és jelene” című első panelbeszélgetés témája az volt, hogy az OECD-vel fennálló üzleti partnerség miként gyakorolt ​​kézzelfogható hatást a legfontosabb OECD-s folyamatokra és szakpolitikákra, valamint jogi eszközökre az elmúlt 60 év során.

A második, „A diplomácia jelene és jövője” című kerekasztal a jelenlegi OECD-projekteket és üzleti ajánlásokat tekintette át. 

A harmadik panelbeszélgetésben részt vett Kovács Patrik, a VOSZ társelnöke, aki egyúttal a BIAC kkv- és vállalkozási bizottságának elnöki tisztét is betölti. A beszélgetés azokra a gazdasági és társadalmi kihívásokra összpontosított, amelyekkel a következő évtizedben szembe kell néznünk, és hogy a vállalkozások és a kormányok közötti párbeszéd milyen szerepet játszhat e kihívások kezelésében. 

„A BIAC az elmúlt 60 évben bizonyította, hogy globális vezető szerepe megkerülhetetlen és tagságán keresztül komoly befolyással rendelkezik a lokális és globális gazdasági és szakpolitikai folyamatokra. A globális GDP 65 százalékát termelő OECD-tagállamok legfontosabb üzleti szervezeteinek együttműködésében komoly szerepe van a VOSZ-nak is, mivel a kkv-k támogatása továbbra is az egyik legégetőbb nemzetközi téma, a BIAC kkv-bizottsága pedig, amelyet a VOSZ irányít, az egyik legaktívabb szakmai egység a szervezetben. A BIAC hálózat tagjaként így a VOSZ-tagok is porfitálhatnak a nemzetközi kapcsolatrendszerből” – hangsúlyozta Kovács Patrik.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS