Koronavírus: önkénteseket vár a Meló-Diák Hálózat

2020. 03. 16., 16:45

Országos összefogást kezdeményeznek a diákok a koronavírus-járvány okozta helyzet kihívásainak hatékony kezelésére.

A március 16-án 8 órakor élesedett online felületen (https://eletero.melodiak.hu) azon önkéntesek jelentkezését várják, akik szívesen vállalnának gyermekfelügyeletet vagy digitális tudásukkal segítenék a távoktatás és távmunka eredményes megvalósulását. A technikai eszközök biztosítására cégek is csatlakozhatnak adományukkal az Életerő Programhoz.

Sokaknak elkél a segítség

A magánszemélyeknek, akiknek meg kell oldaniuk gyermekeik elhelyezését. A cégeknek, akiknek a működéséhez munkaerőre van szükségük. A kisdiákoknak, akiknek ismeretlen az önálló elektronikus tanulás.

Sok kisgyerek, általános iskolás, de akár a továbbtanulás előtt álló középiskolás számára is nehézséget fog jelenteni a távoktatás újdonsága - ezért nemcsak felügyeletre, hanem aktív segítségre is szüksége lesz a tanulásban.

A szabad mozgás további korlátozása esetén felértékelődik a huszonévesek digitális tudása, akik online módon is képesek segíteni az elektronikus oktatásban lemaradókat és a távmunkában dolgozókat.

Sok diák segítene

Megfelelő szervezéssel, hatékony együttműködést érhetünk el. Rengeteg végzős gimnazista, egyetemista jelzi a közösségi médiákban, hogy vállalna korrepetálást, gyermekfelügyeletet, vagy tudásával segítene – de ez az információ nehezen ér célba, az erőforrások eloszlása egyenlőtlen.

A távoktatás sok tanárt kihívások elé fog állítani. Ezzel szemben a nagykorú diákok napi szinten online eszközöket és megoldásokat használnak, megfelelő tapasztalatot szerezve e téren. Ez a tudás óriási segítség lehet az elektronikus oktatásban.

A mérnök és informatikus hallgatók a telekommunikáció eszközeivel online technikai segítséget tudnak nyújtani a veszélyhelyzet miatt otthonukban dolgozóknak.

A fiatalok többet akarnak adni!

A program azt hivatott elérni, hogy összekösse az önkéntes munkát vállaló diákokat a segítségre szoruló magánszemélyekkel valamint a nehéz gazdasági helyzetbe kerülő cégekkel.

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módszerének tartott izoláció idején elektronikus és online megoldásokkal működtethetjük tovább az oktatást, a gazdaság bizonyos szektorait és az államigazgatást. A fiatalok ma olyan digitális tudás birtokában vannak, ami fokozottan felértékelődik. A bennük lévő tettrekészség és a magasfokú szociális érzékenységük arra ösztönzi őket, hogy segítséget nyújtsanak. A Meló-Diák az egész országra kiterjedő irodahálózatával és 37 éves szervezési tapasztalatával biztosít keretet ehhez az együttműködéshez.

Hisszük, hogy a fiatalok életerejével segíthetünk abban, hogy azok a munkahelyek, amik most hetekre, akár hónapokra megüresednek, a veszély elmúltával nagyobb eséllyel várják vissza a megélhetést kereső munkavállalókat – olvasható a Meló-Diák Hálózat közleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS