Kiket és hol keresnek fel a NAV revizorai az 51. héten?

2021. 12. 19., 20:25

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 20-án kezdődő 51. héten.

KIEMELT ELLENŐRZÉSI TÉMAKÖRÖK

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától ellenőrzik a kivás adózókat. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

A NAV ellenőrzései 2021 évben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszál. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre. A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.

DÉL-BUDAPEST

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága június óta ellenőrzi a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amelyek székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

BÁCS-KISKUN MEGYE

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a vásárokon, piacokon, kitelepüléseken és a bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek. Az ellenőrök a szabályos számla- és nyugtaadást, a  foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. A revizorok megjelenésére hivatali munkaidőn túl és hétvégén is számítani lehet. 

BARANYA MEGYE

A NAV baranyai munkatársai december 20. és 23. között

  • hétfőn Pécsett a vásárcsarnokban,
  • kedden Mágocson a vendéglátóhelyeken,
  • szerdán pedig a mohácsi piacon

ellenőriznek. Az ellenőrök a megye egész területén, hétvégén is vizsgálják az adventi vásárokban, a közterületeken és a piacokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek értékesítését, valamint a vendéglátóhelyeket. A hivatal munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik az online pénztárgépek forgalmi információit, és azok az adózók számíthatnak az ellenőrök megjelenésére, akiknél az adatok nem tükrözik az ünnepi időszak megnövekedett forgalmát. A revizorok ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a pénztárgépek szabályos üzemeltetését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét.  

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.  

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 24. között az adventi vásárokat, a fenyőfaárusokat és az ünnepekhez kapcsolódó termékeket árusító vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai  2021. december 13. és 31. között a fenyőfaárusokat és egyéb ünnepi, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A megyei építkezéseken a revizorok továbbra is vizsgálják a szabályszerű foglalkoztatást.

HEVES MEGYE

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. decemberben a megyei adventi vásárokon, piacokon az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A NAV szakemberei vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai decemberben a vásárokon, piaci kitelepülésen az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 29. és december 24. között az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.  

NÓGRÁD MEGYE 

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. december 20. és 23. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • december 20. hétfő: Rétsági járás
  • december 21. kedd: Balassagyarmati járás
  • december 22. szerda: Pásztói járás
  • december 23. csütörtök: Salgótarjáni járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fenyőfát árusító kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

PEST MEGYE

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 22-étől a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

SOMOGY MEGYE 

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 49–51. héten az adventhez kapcsolódóan a fenyőfaárusokat, az édességgel és kézműves termékekkel kereskedőket, a zöldség- gyümölcskereskedőket, a halárusokat, valamint a piacokat és az adventi vásárokat ellenőrzi. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

TOLNA MEGYE

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 31. között az ünnepekhez kötődő termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják üzletekben és közterületen is a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a jövedéki szabályok betartását, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét.

VAS MEGYE

A NAV Vas megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. november 25. és december 24. között – az adventi vásárokon, kitelepüléseken és piacokon – az ünnepi, szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

VESZPRÉM MEGYE

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 23. között a megye egész területén piacokon, adventi vásárokban, alkalmi kitelepüléseken ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, valamint a fenyőfa-kereskedőket. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

ZALA MEGYE

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. december 6. és 31. között az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, a karácsonyi vásárokat, piacokat, közterületen értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta-, és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.  

ADÓTRAFFIPAX

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.
2025-03-20 13:15:50
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Hungexpo Zrt. partnerségével szakmai konferenciát rendez a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás nyitó napján.
2025-03-20 10:05:00
Az EKD rendelet módosításának célja a magas hozzáadott értékű beruházások megvalósításának támogatása, a helyi beszállítókkal való együttműködés és a környezetterhelés csökkentése. Ezzel összhangban beruházási támogatás esetében bővül a támogatási döntés során figyelembe veendő szempontok köre, és átalakul a kötelezettségvállalások rendszere is – hívják fel a figyelmet a PwC Magyarország szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS