Kiket és hol keresnek fel a NAV revizorai a 41. héten?

2021. 10. 11., 07:45

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az október 11-én kezdődő 41. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától a kivás adózókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

A NAV ellenőrzései 2021 évben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszál. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre. A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amelyek székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai

  • október 11én, hétfőn Kiskőrösön

ellenőrzik az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint októberben jellemzően a villamossági és a számítástechnikai szaküzletek számíthatnak ellenőrzésre.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai október 11. és 17. között

  • hétfőn Siklóson és Villányban, a mezőgazdasági boltokban,
  • kedden Pécsett, az Északmegyer dűlői autószervizekben és autóalkatrész-üzletekben,
  • szerdán pedig szintén Pécsett, a Kolozsvár, valamint a Xavér utcai vendéglátóhelyeken

ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.  

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.  

Csongrád-Csanád megye

A NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai október 12. és 14. között a megyében található gazdaboltokat, mezőgazdasági szaküzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. október 11. és 31. között a közterületen és piacokon ellenőrzik a zöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve mindenszentek közeledtével a koszorút, virágot és mécsest értékesítőket. A revizorok ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését. 

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. október 11-én a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. októberben a koszorút, virágot, mécsest forgalmazó megyei vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. október 11. és 15. között a pékségeket és pékáruüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. 

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. október 11. és 15. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • október 11. hétfő: Pásztói járás
  • október 12. kedd: Szécsényi járás
  • október 13. szerda: Salgótarjáni járás
  • október 14. csütörtök: Balassagyarmati járás
  • október 15. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az éttermekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. október 11. és 17. között ellenőrzik Érden a vállalkozásokat. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 41. héten a távol-keleti árukat értékesítő üzletekben, a jövedéki termékeket árusítóknál és az építkezéseken ellenőriz. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. október 11. és 15. között a vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • október 11. hétfő: Bonyhád
  • október 12. kedd: Paks
  • október 13. szerda: Dombóvár
  • október 14. csütörtök: Hőgyész, Szakály
  • október 15. péntek: Tengelic, Tolna

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. szeptember 29. és október 29. között az építőipari vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a foglalkoztatás szabályszerűségét, a nyugta- és számlaadást, a nyilvántartások vezetését vizsgálják. 

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.