Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre.
Kiemelt ellenőrzési témakörök
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2021. júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket és szolgáltatást nyújtókat érintik. A NAV a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálja.
A NAV ellenőrzései 2021-ben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszálnak. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre. A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.
Dél-Budapest
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. júliusban a budapesti vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
ellenőrzik az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai július 5. és 11. között kedden Mágocson, a Szabadság utcai boltokban, szerdán Komlón, a vendéglátóhelyeken, csütörtökön pedig Harkányban és Siklóson a zöldség- és gyümölcskereskedőknél ellenőriznek.
A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Békés megye
2021. július 5. és 11. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megye strandjain, fürdőiben, valamint a szezonális szolgáltatóknál ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését is vizsgálják.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. július 5. és 9. között a cukrászdákban, illetve a fagylaltárusoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.
Fejér megye
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei július 5. és 9. között a Velencei-tó környékén ellenőrzik a jövedéki terméket forgalmazóknál a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az árueredetet.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. július 5-én a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júliusban a megyei szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon, kitelepüléseken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 28. és július 16. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. július 5. és 9. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az éttermekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és augusztus 15. között ellenőrzik a megyei fürdőket és strandokat. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál.
Somogy megye
Somogy megyében az idegenforgalmilag frekventált területeken a NAV a 27. héten az alábbi tevékenységi köröket ellenőrzi:
• piacok, vásárok, közterületi árusok, szezonálisgyümölcs-kereskedők,
• strandokon és turisztikailag frekventált területeken működő vendéglátók,
• idegenforgalomhoz kapcsolódó kereskedők és szállásadók.
A revizorok a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a foglalkoztatottak bejelentését és a jövedéki termékek forgalmazását vizsgálják.
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a strandokat és fürdőhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét és a jövedéki szabályok betartását.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
Vas megye
A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 8. és 30. között a vendéglátókat ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a revizorok a szabályos foglalkoztatást.
Veszprém megye
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. július 5. és 18. között a Balaton-parti településeken és az idegenforgalmilag frekventált területeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket és a strandok környékén a kereskedőket.
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálják.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a 27. héten a Balaton környéki települések piacain, strandjain értékesítőknél és szolgáltatóknál, a turisztikailag frekventált területeken működő szállásadóknál ellenőriznek.
A revizorok a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a foglalkoztatottak bejelentését és a jövedéki termékek forgalmazását vizsgálják.
ADÓtraffipax
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.