Kiemelt feladatnak tekinti a fásítást az Agrárminisztérium

2021. 11. 26., 20:59

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladatnak tekinti a fásítást, az erdőterületek növelését – mondta a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a 16. kerületi önkormányzat faültetési-erdősítési programjának bemutatásán.

Szentpéteri Sándor elsősorban a klímaváltozással indokolta az erdősítést. A szélsőséges időjárás a nagyvárosokat kiváltképp érinti, a fák ugyanakkor árnyékot adnak, megkötik a port, felfogják a szelet, javítják az élhetőséget, és még szépek is. Ezért is méltatta a 16. kerület kezdeményezését, amely a rendszerváltás óta az első önkormányzati erdőtelepítés a fővárosban.

A helyettes államtitkár jövőbe mutató, hosszú távú hasznot jelentő befektetésnek nevezett minden faültetést, hangsúlyozva, hogy a 2019-ben kezdődött országfásítási programban csaknem 40 ezer hektár erdősítésére érkezett támogatási igény. Szintén az AM hirdette meg a 36 ezer sorfa ültetését a 10 ezer fő alatti településeken, így a magyar vidék is zöldülni fog.

Szentpéteri Sándor hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési pályázatai a települések előtt is nyitva állnak, mindegyikük telepíthet saját erdőt. A határidőt 2022 végéig meghosszabbították, ezt követően újabb kiírással biztosíthatják a forrásokat. A megvalósításban az önkormányzatok számíthatnak az állami erdőgazdaságok segítségére.

A városrész országgyűlési képviselője a helyiek hozzáállását méltatva üdvözölte, hogy az itt élők az önkormányzattal együtt tisztelik a természetet, értékeit megvédik, és próbálják a környezeti terhelést csökkenteni. Szatmáry Kristóf (Fidesz) elképzelhetőnek tartja, hogy nemsoká a kerület minden lakosára jusson egy új fa, ha a terveknek megfelelően folytatódik az erdőtelepítés.

A 16. kerület polgármestere a rendezvényen közölte, hogy 2,9 hektáros területen kezdődik fásítás a Pilisi Parkerdő Zrt. közreműködésével. Kovács Péter (Fidesz) hozzátette, hogy a faültetés a magántulajdonú területek megvásárlását követően bővülhet, 10 éven belül a Szilas-patak völgye erdős területté válhat. Az önkormányzat tehát a fővárosi vezetéssel ellentétben nem eladja a vagyonát, hanem áldoz rá, hogy élhetőbb környezetet teremtsen. A kerület vezetője bízik benne, hogy a kormánytól kapnak majd ehhez segítséget. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS