K&H: a kkv-k 40 százaléka hajlandó lenne „összeköltözni”

2023. 08. 21., 11:22

A működési költségek lefaragásában és a versenyképesség növelésében olyan, elsőre szokatlannak tűnő megoldás is segíthet, mint az iroda vagy az üzlethelyiség megosztása más vállalkozásokkal. A K&H kkv-k körében végzett kutatása szerint 10-ből 4 cég nyitott erre, az „összeköltözéshez” viszont a másik cég vezetőjének személyisége fontosabb, mint a termékének vagy szolgáltatásának minősége.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 júliusában a fogyasztói árak 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezzel tíz hónap után először ment 20 százalék alá az infláció. A januárban kezdődött lassuló tendencia bizakodásra ad okot, de a cégek mindennapjait még mindig nagymértékben nehezíti a kétszámjegyű áremelkedés és az energiaköltségek. Érdemes ezért minden lehetőséget számba venni, amivel mérsékelni lehet a működési költségeket és vonzóbbá lehet tenni az üzletet a vevők számára. Ilyen lehet például, a saját iroda vagy üzlethelyiség megosztása másik vállalkozással, melyben a K&H bizalmi index kkv-k körében végzett kutatása szerint tízből négy vállalkozás lát fantáziát.

A cégvezető személyisége a legfontosabb

Ha megvan a nyitottság az üzlethelyiség megosztására, már csak a megfelelő partnercéget kell kiválasztani. Akárcsak a barátságban vagy a párkapcsolatban, ebben az esetben is a másik cég vezetőjének a személyisége a legmeghatározóbb szempont (58 százalék). Emellett még fontos az is, hogy minőségi legyen a másik cég terméke vagy szolgáltatása (36 százalék) illetve, hogy minél szélesebb vásárlói kört lehessen vele elérni (28 százalék).

Nem mindegy, hol van az iroda

A kutatás arra is kitért, hogy mi történne fordított helyzetben, azaz mennyire nyitottak a vállalkozások arra, hogy ők társuljanak be egy másik céghez. Más vállalkozó irodájába vagy üzlethelyiségébe szintén tízből négy cég költözne be, elsősorban a költségek csökkentése, valamint új ügyfelek szerzése miatt. A cégméret azonban jelentősen befolyásolja a hajlandóságot.

A kisvállalkozások kimagasló arányban társulnának (43 százalék), a mikrovállalkozások az átlaghoz hasonlóan nyitottak (38 százalék), míg a középvállalkozások jóval elutasítóbbak (22 százalék). A betársulásnál viszont már nem a személyiség (40 százalék), hanem az üzlethelyiség elhelyezkedése a legfontosabb (49 százalék), azaz, hogy földrajzilag hol található. Továbbá a másik vállalkozás vevőköre (21 százalék) és a termék vagy szolgáltatás minősége (17 százalék) sem elhanyagolható szempont.

„A K&H: üzletet ide! oldal új térképével mi is segíteni tudjuk a cégeket, hogy könnyebben egymásra találjanak. Az induló- és fejlődő cégeknek szóló edukációs anyagok mellett ugyanis az új térképes alkalmazás közösségi platformként is működik, amin a vállalkozások bejelölhetik, ha megosztanák üzlethelyiségüket másokkal a hatékonyabb működés és fejlődés érdekében. Az üzletfejlesztés mindig is kreativitást igényelt, ez is egy újszerű megoldás és innovatív trend a céges világban” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS