Javultak a hazai vállalatok várakozásai

2019. 03. 12., 16:14

Az előző negyedévi mélyponthoz képest jelentősen javultak a hazai vállalatok következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai, de még ezzel együtt is szerény bővülést várnak a cégek idén – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index.

A szektor átlagosan 2 százalékos árbevétel és 1,2 százalékos eredménynövekedést valószínűsít 2019-ben, és továbbra is az exportpiacokban lát nagyobb fantáziát.

A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok derűlátóbbak lettek pénzügyeik jövőbeni alakulását illetően. „A K&H nagyvállalati növekedési indexlegutóbbi eredménye szerint a jelenleginél átlagosan 2 százalékkal vár nagyobb árbevételt a szektor. Ez mindenképpen figyelemre méltó előrelépés az előző negyedévhez képest (1,2 százalék), amivel így megtört az egy éve tartó erőteljes csökkenő trend is. A javulás örvendetes, azonban még ezzel együtt is ez igen visszafogott eredménynek tekinthető, hiszen elmarad a korábban jellemző 2,5 százalék körüli várakozástól, illetve az infláció mértékétől is, ami legfrissebb adatok szerint januárban 2,7 százalék volt” – tájékoztatott Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője. Az árbevétel mellett a profitvárakozások is javultak, ugyanis az előző negyedévi mélyponthoz képest dupla akkora, 1,2 százalékos nyereségbővüléssel számolnak idén a cégek.

Az export élénkülésében bíznak a nagyvállalatok

A javuló árbevétel várakozások a belföldi és külföldi piaccal kapcsolatban egyaránt tetten érhetők, azonban elsősorban az exportpiacok húzhatják felfelé a bevételt idén. Míg a belföldi piacon a vállalatok csupán 29 százaléka vár bevétel-növekedést idén, addig ez az arány a külföldi értékesítésben már 38 százalék. Ennek megfelelően a hazai piacon 1,1 százalékról 1,8 százalékra, az exportpiacon viszont 1,6 százalékról 2,7 százalékra emelkedett a várt bevétel-növekedés mértéke. A javulás mindkét esetben meghatározó, hiszen a belföldi értékesítésben megtört az egy éve tartó csökkenő trend, a külföldi értékesítésben pedig tovább folytatódott az elmúlt negyedévben elindult emelkedő tendencia.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-27 12:10:11
A belügyminiszter május 24-i kezdettel az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően.
2024-05-27 07:30:05
Izgalmas fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán: elektronikus szem, elektronikus orr és többféle szemkamera is helyet kapott az újonnan kialakított laboratóriumban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

Izgalmas fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán: elektronikus szem, elektronikus orr és többféle szemkamera is helyet kapott az újonnan kialakított laboratóriumban.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS