Javult a kormányzati intézkedések megítélése a vállalkozások körében

2025. 06. 26., 16:35

Hat százalékponttal csökkent azon cégvezetők aránya, akik szerint a következő egy éves periódusban növekvő közterhekkel kell számolni a kkv szektorban. Összességében még mindig elég magasan áll a mutató, 58 százalékkal a K&H kkv bizalmi index felmérés 2025 első negyedéves adatai alapján. Az elmúlt két évben ugyanakkor csak ennél magasabb értékek voltak leolvashatók a grafikonról, és közel tíz százalékponttal távolodott a tavalyi év azonos időszakában mért 67 százaléktól, a valaha volt legmagasabb értéktől. Tovább javult a kormányzati intézkedések megítélése is a vállalkozások körében – noha még mindig negatív a hangulat, egyre közelebb kerül a mutató a fordulathoz.

Javult a kkv-k körében a várható közterhek volumenének megítélése – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2025 első negyedéves kutatási adataiból. Kevesebb cégvezető gondolja úgy, hogy a következő egy évben emelkedni fognak a rájuk rótt terhek, igaz a válaszadók közel egyharmada úgy véli, hogy csökkeni sem fognak, csupán változatlanok maradnak. Ezek hatását illetően viszont eléggé egyhangú a kép: tízből hatan gondolják úgy, hogy a közterhek negatívan befolyásolják a cégük helyzetét, a teljes minta egyharmada szerint nincs érdemi befolyása a vállalatukra, 5-5 százalékuk szerint pozitívan hat rájuk vagy nem tudják megítélni.

Folytatódó javulás a kormányzati intézkedések megítélésénél

Tovább javult a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát voltának megítélése. Igaz, a kkv-k így is borúlátóak, a mutató ugyanis mínusz 6 ponton áll a mínusz 100-tól +100-ig terjedő skálán, ami negyedéves viszonylatban csupán egy szerény egypontos emelkedés, ugyanakkor 2024 első negyedévéhez mérten 9 pontos javulás érzékelhető az akkori mínusz 15 pontról. Ez egyebek mellett a decemberben elstartolt Demján Sándor programnak is köszönhető, amelynek megvalósítása kifejezetten jól halad: lezajlott az első kamatcsökkentés a Széchenyi Kártya Programban, a korábbi 5 helyett már csak 3,5 százalékos a hitelkamat és az eredetileg 600 milliárd forintos hitelkeret mintegy kétharmadára (414 milliárd forintra) érkezett már be hiteligény a kkv-k részéről.

„A gazdasági kihívásoknak sokszor a legkisebb cégek a leginkább kitettek, ezért bizakodásra adhat okot, ha a vállalatvezetők optimizmusa növekszik. Az elmúlt két évben nem mértünk ilyen alacsony számot a növekvő közterheket prognosztizálók körében.  A K&H elkötelezett a kkv szektor támogatása iránt, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy innovatív banki szolgáltatásokat nyújtsunk számukra. Célunk, hogy segítsük a vállalkozások növekedését és fejlődését, ezért pályázati lehetőséggel is támogatjuk őket, amelyen a legjobb márkakollaborációkat díjazzuk. Hiszünk abban, hogy a kkv-k sikeres működése hozzájárul a gazdaság egészének erősödéséhez” – mondta Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 05. 15., 09:25
A magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez már nem elég több beruházás, több munkaóra vagy több export. A hazai vállalatoknak magasabb hozzáadott értékre, jobb szervezettségre, erősebb digitalizációra és tudatosabb vezetésre van szükségük – erről beszélt Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a New World Talks 2026 gazdasági konferencián, Budapesten.
2026. 05. 15., 14:05
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a kiskereskedelmi (retail) folyamatokban mára általánossá vált. Az MI nem csupán technológiai eszköz, hanem olyan döntéstámogató megoldás, amely közvetlen hatással van a kiskereskedelmi cégek napi működési folyamataira. A legfontosabb tudnivalókat Csenterics András és Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédei foglalták össze.
2026. 05. 15., 17:20
Az Országgyűlés 2026. május 9-én elfogadta a 2026. évi XIV. törvényt, amely több, az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt kihirdetett veszélyhelyzet során megalkotott kormányrendeletet törvényi szintre emel. A jogszabály kifejezetten érinti a gazdasági és adózási környezetet, mivel számos, eddig átmeneti jelleggel alkalmazott intézkedés továbbra is hatályban marad, illetve új, törvényi szintű szabályozást kap. A Grant Thornton szakemberei a törvény legfontosabb, adózást érintő rendelkezéseit emelik ki, a teljesség igénye nélkül.
2026-05-14 16:10:00
Az szja-bevallási tervezeteket a NAV a rendelkezésére álló információk alapján állítja össze. Ha a tervezet elkészítésekor hibát, hiányosságot talál az adatokban, soron kívül értesíti az érintetteket, hogy még határidőben, május 20-áig javíthassák a bevallást. Még most sem késő regisztrálni a DÁP-ra vagy az Ügyfélkapu+-ra, hiszen a javítás is online a legegyszerűbb – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2026-05-14 15:40:00
Miközben a tej- és sertéságazat a változó világpiaci árak mentén keresi az új egyensúlyi pontokat, a pályázati források lehetőséget kínálnak a technológiai felzárkózásra. A 2026-os év olyan stratégiai fordulópontot hozhat, amely évtizedekre meghatározhatja a hazai agrárium versenyképességét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A gazdasági bizonytalanság, a csökkenő vásárlóerő és az AI-jal gyorsított marketingkörnyezet új helyzet elé állította a hazai kkv-kat, miközben a digitális zaj erősödése, a tartalomtúlterheltség és a mesterséges intelligenciával generált tartalmak terjedése bizalmi válságot is okozott. Matykó Noémi marketingstratégiai szakértő szerint csak azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tudatos növekedési stratégiát építenek, és észben tartják, hogy bár az AI hasznos eszköz, nem helyettesíti a stratégiai gondolkodást. A siker kulcsa szerinte a rendszerszintű működés, az összehangolt jelenlét és a folyamatos optimalizáció.
Jobb oktatás, hatékonyabb egészségügy, minőségibb úthálózat – ezeket a példákat emelte ki Nyári Zsolt okleveles adószakértő arra vonatkozóan, hogy mit vár el a lakosság az adóterhekért cserébe. A K-X Consulting partnere kifejtette: bár nem biztos benne, hogy a költségvetés egyhamar lehetővé teszi a TISZA változtatásait – pláne nem az adókedvezmények megtartása és további adókedvezmények ígérete mellett –, a részletszabályok tisztázni fogják a helyzetet. A szakértő az áfacsökkentésre, a vagyonadóra és a kata kiterjesztésére vonatkozóan is elmagyarázta, mire számíthatunk az új kormánytól.
Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS