Vállalatirányítást segítő alkalmazásokat és szoftvereket magába foglaló digitális vezérlőpulttal segíti a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a hazai kkv-szektort.
Az első ezer regisztrált vállalkozásnak most ingyenesen, meghatározott ideig bővített hozzáférést biztosítanak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége álmodta meg a VOSZPort alkalmazást, mely kifejezetten azért készült, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások operatív folyamatait segítse. A VOSZ szakértői valamint a több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozók véleménye és hozzáértő, elismert tudása formálta a májusban elindult VOSZPortot.
Júniusban egy kampánykörút során több nagyobb városban is bemutatták a digitális vezérlőpult működését és előnyeit az érdeklődőknek, melyet elsősorban a hazai kkv-szektor számára fejlesztettek. Mint kiderült, az alkalmazás segítségével többek között, könnyen elérhetőek a vállalkozásfejlesztést segítő szoftverek, értesülni lehet hazai- illetve külföldi hírekről, aktuális tudnivalókról. A VOSZPort piactere pedig olyan funkciókat és weboldalakat biztosít, amivel gyorsabbá tehető a napi ügyintézés egy cég életében. Az ingyenesen elérhető szolgáltatásokról Barabás Tamás, a VOSZ társelnöke beszélt, aki csapatával már két éve dolgozik a VOSZPort elindításán: „A VOSZPort képes integrálni a piacon elérhető szoftvereket, tartalmakat és főbb vezetői döntéshozatali információkat. Regisztrációt követően olyan funkciók érhetőek el, mint az online számlázás, banki tranzakciók, céginformációk, forráslehetőségek, elektronikus aláírás, munkaügyi és időpontfoglalások kezelése egy helyen.”
A VOSZPort oldalán több menüpont is megtalálható. Ezek közül a Piactér menüpont alatt olyan, cégre szabott alkalmazások és weboldalak érhetőek el, amelyek a vállalkozások napi tevékenységét könnyítik meg valamilyen szempontból, így a vezetőknek több ideje marad, hogy arra koncentráljanak, ami igazán fontos. A vállalkozásokat érintő fontos hírekről és hiteles információkról a Hírfolyam és tudástár menüpont alatt olvashatunk. Itt tematikus besorolásban lehet böngészni: a világgazdaság, a hazai gazdaság, a pénzügyi világ és a jogi környezet változásairól szóló tartalmakat. Barabás Tamás hozzátette: „Minden regisztrált exkluzív hozzáférést kap a VOSZ legfrissebb híreihez is. Ezen információk birtokában lehetséges a versenytársak előtt járni.” A Tudástárban összegyűjtött cikkek segítségével bővíthetik ismereteiket a cégvezetők vállalkozásvezetés, adózás, aktuális pályázatok és felnőttképzés témakörökben megjelenő hírekkel.
A regisztrációt követően minden vállalkozást a háttérben egy algoritmus segíti, mely a cég mérete, létszáma, működési formája alapján ajánlást is tesz a felhasználónak arra, hogy mely szoftver megoldások lehetnek leghatékonyabban a segítségére. Így valóban cégre szabott megoldásokat tudnak szállítani a vállalkozások vezetőinek.
A projektről bővebb információt a www.voszport.hu oldalon olvashatnak.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.