Így készültek a nagyvállalatok a negyedik hullámra

2021. 11. 18., 10:00

A nagyvállalatok már az ősz elején tudatosan készültek a járvány negyedik hullámára. Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében szinte minden nagyvállalat tervezett valamilyen intézkedést. A K&H kutatása szerint minél több munkatársa van egy cégnek, annál inkább komolyan vette a felkészülést.

Bár a nagyvállalatok többsége idén őszre már nem várt a tavaszihoz hasonló súlyosságú hullámot, a felkészülést komolyan vette – ez derült ki a K&H felméréséből, amit szeptemberben a 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező magyarországi cégek körében végzett.

A megkérdezettek csupán tizede számított arra, hogy a tavaszihoz hasonló mértékű üzleti hatással lesz rájuk a járványhelyzet az év hátralévő részében, 46 százalékuk érezhető, de gyengébb gazdasági hatásokkal tervezett, 42 százalék pedig nem várt érdemi hatást.

„Az optimista várakozások mögött feltehetően az áll, hogy az elmúlt több mint másfél év alatt a cégek megtanulták, milyen óvintézkedésekkel vészelhetik át könnyebben az újabb hullámot. Szintén közrejátszhat, hogy a szakemberek előrejelzései miatt jobban tervezhető, hogyan alakulhatnak a megbetegedések, és így a felkészülésre is több idő volt” – értelmezte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Minél több a munkatárs, annál szigorúbbak az óvintézkedések

A negyedik hullámra való felkészülésben kiemelt szerepet kap a kötelező maszkhasználat ismételt bevezetése és a gyakoribb fertőtlenítés, mindkettőre a cégek nagyjából kétharmada (67 százalék, illetve 66 százalék) készül. Emellett a válaszadók 51 százaléka tervezi ösztönözni a kollégákat, hogy oltsák be magukat. Megközelítőleg minden harmadik vállalat készül az egy légtérben tartózkodás szabályainak szigorítására (33 százalék), valamint több lehetőséget biztosítani az otthoni munkavégzésre (32 százalék).

A vállalatok 97 százaléka tervezi valamilyen módon csökkenteni a vírus jelentette egészségügyi kockázatot, ám a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégek az átlagosnál is komolyabban veszik a felkészülést a negyedik hullámra. 77 százalékuk számol kötelező maszkhasználat bevezetésével, 54 százalékuk pedig az egy térben tartózkodás szabályainak szigorításával. Az oltakozás ösztönzése és a home office is a legnagyobbaknál népszerű igazán: előbbire 67 százalékuk tervez nagyobb hangsúlyt fektetni, utóbbira pedig 42 százalékuk készül több lehetőséget adni, mint nyáron.

Szektoronként nézve az ipar a legaktívabb az óvintézkedések tekintetében: a vállalatok 76 százaléka számol kötelező maszkhasználat bevezetésével, 44 százalékuk pedig az egy térben tartózkodás szigorúbb szabályozásával. A beoltásra való ösztönzésben a szolgáltató szektor jár az élen, a cégek 58 százaléka tervezi meggyőzni dolgozóit a vakcináció jelentőségéről – ez lényegesen magasabb, mint minden más szektorban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS