Húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el az IP-tudatos vállalkozások

2022. 12. 05., 18:13

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.

A nemzetközi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy a cégek felismerjék a szellemitulajdon-jogok jelentőségét, és ki tudják használni a bennük rejlő gazdasági erőt. Egy generációval korábban a vállalatok vagyonának mintegy 80 százalékát tárgyi eszközök jelentették, az immateriális javak pedig csupán 20 százalékban voltak jelen. Az ezredfordulóra ez az arány megfordult, mára pedig egy vállalat piaci értékének mintegy háromnegyedét az immateriális javak, azaz a szellemitulajdon-jogok adják.

Az IP (intellectual property), vagyis a szellemi tulajdon különböző formáinak (például szabadalom, védjegy, formatervezési minta, szerzői jog, üzleti titok, hasznosítási szerződések), valamint a kutatás-fejlesztési eredmények hatékony menedzsmentjével és kiaknázásával jelentős üzleti előnyök érhetők el a recesszió időszakában is. Az IP-tudatos vállalkozások akár 20 százalékkal több bevételt könyvelhetnek el, mint azok a cégek, amelyek oltalmak nélkül működnek.

Az IP Scan kampánnyal az SZTNH a hatékony szellemitulajdon-kezelésben rejlő lehetőségekre hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét.

Az IP egyben befektetés is, ami Magyarországon is kezd megmutatkozni az oltalmi beadványok évről évre emelkedő számában, ráadásul az ügyfelek egyre gyakrabban választják az elektronikus bejelentést: az elektronikus benyújtások száma 2020-ban 28, 2021-ben 15 százalékkal nőtt a megelőző évihez képest. A válság időszakában a gazdasági szereplők szellemitulajdon-jogai és az azok által biztosított stabil pozíciók különösen felértékelődnek, sok vállalkozó mégsem tudja, mi a szellemitulajdon-menedzsment jelentősége és a megteendő első lépés.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának díjmentes IP Scan szolgáltatása segít felmérni, hogy miből lehet szellemi tulajdonjogot szereznie egy-egy vállalkozásnak. A hivatal az IP Scan diagnózison keresztül segíti a mikro-, kis- vagy középvállalkozásokat egyénre szabott szellemitulajdon-auditálással, melynek eredményeként hatékony IP-stratégia alakítható ki. Az adott vállalkozásra vonatkozó IP Scan elemzés legkésőbb az első interjút követő pár héten belül készül el, és a diagnózis ismeretében lehetőség van újabb konzultációra az SZTNH szakembereivel.

Az IP Scan szolgáltatás több európai országban bevált módszertanon alapszik. Az SZTNH új kampányának célja, hogy felhívja a felhasználók figyelmét erre a lehetőségre, hogy minél teljesebb képet kapjanak szellemi vagyonuk kiaknázási lehetőségeiről, a lehetséges kockázatokról, valamint támpontot kapjanak szellemitulajdon-védelmi stratégiájuk kialakításához” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) 2020-as, mintegy 150 nemzeti és regionális hatóságtól származó adat alapján végzett kutatása szerint a védjegybejelentési aktivitás 13,7 százalékkal, a szabadalmi bejelentések száma 1,6 százalékkal, a formatervezési minták pedig 2 százalékkal gyarapodtak. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a tervezők és márkák egyre inkább a szellemi tulajdon eszközeire támaszkodnak vállalkozásaik bővítése és gazdasági növekedése érdekében.

Az SZTNH IP Scan szolgáltatása három lépcsőben zajló (személyes interjú, írásos elemzés, konzultáció IP-szakembereinkkel), személyre szabott szolgáltatási csomagja segít, hogy a vállalkozások előre meghatározott terv szerint, magabiztosan kezeljék szellemi tulajdonukat, és jelentős üzleti előnyhöz juthassanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.