A Pannonhalmi Főapátság üzemeltetési költsége idén mintegy 4 milliárd forintot tesz ki, az apátsági cégek árbevétele mintegy 1,2 milliárd forint – mondta el a Portfolio és a HVCA befektetési konferenciáján Hortobágyi T. Cirill főapát.
Eszter Elemér, a HVCA elnöke és a PBG-FMC igazgatóságának elnöke köszöntő beszédében kitért arra, hogy nagy lehetőség előtt áll most Magyarország, a régió és a V4-ek is, az már csak ezeken az országokon múlik, hogy megragadják-e az alkalmat a terjeszkedésre és a növekedésre a kockázati- és magántőkepiacon.
Az elnök elmondta, hogy a magyar kockázati- és magántőkepiac az utóbbi 10 évben komoly fejlődési ívet tudhat maga mögött, olyannyira, hogy mára egy dinamikusan bővülő ökoszisztémát láthatunk. A hazai alapítású, vagy nemzetközi háttérrel induló kockázati és magántőke alapkezelők mellett létrejöttek akcelerátorok, inkubátorok és kifejezetten a VC/PE tranzakciókra specializálódott tanácsadók, illetve a nagyobb tanácsadók is megtalálták a maguk helyét.
Azok közül a kockázatitőke-alapkezelők közül, akik 10-12 évvel ezelőtt elindultak, vannak már regionális, a private equityhez is felfejlődött, nagyon sikeres alapkezelők, például az Euroventures és a Portfolion. Más szempontból említést érdemel a Hiventures és az Impact Ventures. A pillanatkép igen színesnek mondható és a darabszám, a kihelyezések és az exitek tekintetében optimizmusra ad okot.
A jövőre vonatkozóan a szakértő rengeteg munkát és kihívást lát maga előtt. Abban biztos, hogy sokan indultak el nemzetközi intézményi LP-k, befektetők felé, ami jó dinamikát ad ennek a piacnak. Tízéves időtávon nem irreális cél, hogy meginduljon a magyar kockázatitőke/magántőke ökoszisztéma akár tőkegyűjtés, akár befektetések tekintetében a CEE és V4-es régiók és a balkáni országok irányába.
A konferencia főelőadója Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Főapátság főapátja volt, aki előadásában arra tért ki, hogyan lehet értékelni olyan befektetést, mint amit az egyházak, vagy éppen Szent Benedek végeznek:
Tim Wright, a DLA Piper londoni irodájának Private Equity vezetője és partnere az európai magántőkepiacba adott betekintést előadásában.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.