Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 47. héten?

2024. 11. 17., 10:40

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 18-án kezdődő héten.

A NAV honlapján az Adótraffipax rovatban elérhetők a jogkövetési vizsgálatok, próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– november 20-tól az adventi vásárokat és egyéb kitelepüléseket, valamint a szezonális, illetve az ünnepkörhöz kapcsolódó árukat forgalmazó üzleteket és internetes hirdetőket,
– november 20. és december 31. között a szabadidős szolgáltatásokat, valamint a szellemi vagy fizikai közérzet-javító, illetve szépségápolási szolgáltatásokat nyújtókat
ellenőrzik. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Bács-Kiskun vármegye

A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– november 19-én Fajszon, Bátyán és Foktőn,
– november 13. és 26. között a vármegyei pékségekben
ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét, az alkalmazottak bejelentését, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján. A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai november 18. és 24. között
– kedden Mohácson az élelmiszerboltokat,
– szerdán Pécsett a sportboltokat,
– csütörtökön pedig a komlói piac árusait
ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Békés vármegye

A NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 18. és 22. között a zöldség- és gyümölcskereskedőknél a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgép használatának szakszerűségét vizsgálják.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 18-án a vármegyei építkezéseken ellenőrzik a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Heves vármegye

A NAV Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a vármegye területén található gépjármű-alkatrészkereskedőket, gépjárműszerelőket, gumiabroncsokat, felniket értékesítőket és a textil kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 18. és 22. között a számítástechnikai és mobiltelefon-üzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága november 18. és 22. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– november 18. hétfő: Balassagyarmati járás
– november 19. kedd: Salgótarjáni járás
– november 20. szerda: Szécsényi járás
– november 21. csütörtök: Rétsági járás
– november 22. péntek: Pásztó járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a kávézókban és cukrászdákban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Tolna vármegye

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 18. és 22. között a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– november 18. hétfő: Tolna
– november 19. kedd: Bátaszék
– november 20. szerda: Tamási
– november 21. csütörtök: Szekszárd
– november 22. péntek: Paks

Veszprém vármegye

A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 18. és 22. között az alábbi járásokban ellenőrzik a ruházati kiskereskedéseket:
– november 18. hétfő: Veszprém
– november 19. kedd:  Balatonfüred
– november 20. szerda: Ajka
– november 21. csütörtök: Tapolca
– november 22. péntek: Várpalota
A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala vármegye

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 13. és november 30. között a jövedéki termékeket értékesítőknél ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, a pénztárgépekkel, valamint a jövedéki termékek értékesítésével kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.
2025-03-20 13:15:50
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Hungexpo Zrt. partnerségével szakmai konferenciát rendez a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás nyitó napján.
2025-03-20 10:05:00
Az EKD rendelet módosításának célja a magas hozzáadott értékű beruházások megvalósításának támogatása, a helyi beszállítókkal való együttműködés és a környezetterhelés csökkentése. Ezzel összhangban beruházási támogatás esetében bővül a támogatási döntés során figyelembe veendő szempontok köre, és átalakul a kötelezettségvállalások rendszere is – hívják fel a figyelmet a PwC Magyarország szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS