Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 40. héten?

2022. 10. 02., 21:10

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az október 3-án kezdődő héten.

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

A 2022-es ellenőrzési terv

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során

– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,

– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,

– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”

A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. júniusa óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Az igazgatóság munkatársai 2022. szeptember 16. és november 13. között a budapesti piacokon, közterületeken értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a DiningCity Országos Étteremhéten, 2022. október 6. és 16. között ellenőrzik az éttermeket és vendéglátóhelyeket. A revizorok a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai október 6-án (csütörtökön) Kecskeméten ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai október 3. és 9. között

– hétfőn Pécsett, a számítástechnikai és mobiltelefonboltokat,

– kedden Sásdon, a Rákóczi Ferenc utcai üzleteket,

– csütörtökön pedig Magyarszéken, a Kossuth Lajos utcai boltokat

ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. október 3-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 40. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

– október 3. hétfő: Kunhegyes és környéke

– október 5. szerda: Szolnok és környéke

– október 6. csütörtök: Jászapáti és környéke

– október 7. péntek: Martfű és környéke

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. október 3. és 7. között az édesség- és ajándékboltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. október 3. és 7. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

– október 3. hétfő: Pásztói járás

– október 4. kedd: Balassagyarmati járás

– október 5. szerda: Salgótarjáni járás

– október 6. csütörtök: Rétsági járás

– október 7. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak, különösen a biztonsági őrök, vagyonőrök, illetve portások bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a megjelölt járásokban működő vállalkozásoknál.  Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. szeptember 12. és október 23. között a piacokon, vásárcsarnokokban, kitelepüléseken ellenőriznek. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. október 3. és 7. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

– október 3. hétfő: Tolna

– október 4. kedd: Paks

– október 5. szerda: Szekszárd

– október 6. csütörtök: Dombóvár

– október 7. péntek: Bonyhád

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS