Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 25-én kezdődő héten.
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során
– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,
– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,
– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”
A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusa óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– áprilisban 26-án, kedden Baján ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;
– áprilisban az édességboltokban, húsboltokban, valamint a kisállat-kereskedőknél ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a számla- és nyugtaadást, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján; a hónap folyamán több állat- és kirakodóvásáron is ellenőriznek a revizorok;
– áprilisban, májusban és júniusban a vendéglátókat ellenőrzik, a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását;
– áprilistól szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. (A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.)
A NAV baranyai munkatársai április 25. és május 1. között
– szerdán Pécsett, a kertvárosi zöldség- és gyümölcskereskedőknél,
– csütörtökön Mecseknádasdon, a vendéglátóhelyeken,
– pénteken pedig szintén Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcai használtruha-boltokban
ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 25-én a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 17. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– április 26. kedd: Erdőtelek
– április 27. szerda: Abasár
– április 28. csütörtök: Verpelét
A NAV munkatársai a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét ellenőrzik.
Az igazgatóság munkatársai egész áprilisban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét a megyei piacokon és vásárokon.
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 19. és 29. között a szoláriumokat működtető vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 25. és 29. között a textil- és cipőkereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. április 25. és 29. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– április 25. hétfő: Bátonyterenyei járás
– április 26. kedd: Balassagyarmati járás
– április 27. szerda: Szécsényi járás
– április 28. csütörtök: Pásztói járás
– április 29. péntek: Salgótarjáni járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a sörözőkben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai április 25. és május 8. között a virágkereskedőket ellenőrzik, akár online vásárlásokkal is. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 25. és 29. között a megye területén az óra-, ékszer-, ajándék- és virágüzletekben ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást, a nyugta- és számlaadást.
A megye építkezésein továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, illetve a vendéglátók és a jövedéki kiskereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre.
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 19. és 29. között a vendéglátóhelyeket, az építkezéseket, valamint az építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok közterületeken és üzletekben is vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– április 25. hétfő: Nagydorog, Györköny
– április 26. kedd: Paks
– április 27. szerda: Dunaföldvár
– április 28. csütörtök: Tamási
– április 29. péntek: Tolna
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 25. és 29. között az alábbi járásokban ellenőrzik a kertészeteket és gazdaboltokat, valamint a piacokon és kitelepüléseken árusítókat.
– április 25. hétfő: Ajka
– április 26. kedd: Tapolca
– április 27. szerda: Pápa
– április 28. csütörtök: Veszprém
– április 29. péntek: Várpalota
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. április 22. és május 8. között a ruha-, cipő-, óra-, ékszerüzleteket, valamint a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét vizsgálják.
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.