A koronavírus-járvány miatt a diákok és a szülők nagy része áttért az online tanulásra és munkára Magyarországon és világszerte. Több se kellett azonban a netes bűnözőknek, akik azonnal léptek. Próbálnak hívatlanul és észrevétlenül videós konferenciákat kihallgatni, ismert online kommunikációs alkalmazásokra hajazó címekkel zűrös oldalakra irányítanak. A K&H információbiztonsági szakértői pár mindennapos példával bemutatják a veszélyeket és a megfelelő védekezést is.
Túlzás nélkül robbanásszerűen megnőtt az internetes adatforgalom világszerte és Magyarországon a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések eredményeként. Többek között az iskolabezárások miatt az online oktatás vette át a hagyományos tanítás szerepét, nagyon sok szülő pedig home office-ra – azaz otthoni munkára – váltott.
A dolog hátulütője, hogy az internetes bűnözők is azonnal kapcsoltak, rengeteg veszélyes weboldalt tettek elérhetővé, amelyek rosszindulatú kódokkal, hitelkártyás adatokat megszerző trójai vírusokkal és adathalász megoldásokkal igyekeznek megkárosítani a gyanútlan netezőket.
Hasonlóak, de hamisak – előkerültek a betolakodók
A K&H információbiztonsági szakértői szerint mindig indokolt a fokozott óvatosság internetezés közben, de a mostani helyzetben különösen az. Első körben érdemes megfelelő elővigyázatossággal kezelni az olyan weboldalakat, amelyek címében ott találhatóak a „koronavírus” vagy „coronavirus”, valamint a „Covid-19” szavak.
„Gyakorinak mondható, hogy az online oktatásra vagy munkavégzésre alkalmas és ismert alkalmazások – Microsoft Teams, Zoom, Webex, Google Classroom – neveire hasonlító webcímekre próbálnak elirányítani a csalók. Sokszor ugyanis a valódi címhez megtévesztésig hasonló oldalneveket használnak. Azonban, ha valaki odafigyel erre, akkor nem fog hamis oldalara tévedni” – emelte ki Patonai István, a K&H informatikai vezetője.
Ugyanígy érdemes elkerülni az ismert alkalmazások – Zoom, Microsoft Teams – fájlneveit tartalmazó állományokat, ezek letöltésével ugyanis rosszindulatú szoftvereknek ad helyet a felhasználó. Előfordul az is, hogy hívatlan vendégek próbálnak bekapcsolódni online megbeszélésekre, videós meetingekre. A csalók keresik az ilyen „eseményekre” szóló meghívókat és elrejtőzve a beszélgetés során elhangzó bizalmas információkkal visszaélnek.
Hogyan kell védekezni?
A K&H információbiztonsági szakértői szerint azonban néhány egyszerű óvintézkedésekkel mindenki elkerülheti a bajt:
Animációs játék segít eligazodni a virtuális veszélyek között
A megbeszélések, tanórák virtuális térben bonyolítása mellett a járványhelyzet miatt egyre többen intézik pénzügyeiket online, ehhez szerencsére már számos lehetőség elérhető. Bár az online térben működő banki szolgáltatások alapos információbiztonsági háttérrel működnek, a felhasználók oldalán is fokozott óvatosságra van szükség.
A K&H ezért indította el a K&H e-dukáció információbiztonsági programjának második részét, amely az egyre népszerűbb online, digitális bankoláshoz, fizetéshez nyújt hasznos, gyakorlati segítséget.
„A mostani időszakban még inkább elengedhetetlen, hogy magabiztosan mozogjunk az online térben, tudjuk például, hogy milyen adatokat adhatunk meg, hol fizethetünk biztonságosan, milyen webshopokban bízhatunk meg vagy éppen hogyan használjuk az azonnali átutalást” – tette hozzá Patonai István.
A K&H e-dukáció néven futó információbiztonsági program pontosan ebben szeretne segíteni: bárki tesztelheti játékos formában a tudását, az online elérhető, animációs játékban négy nagyobb témakörben kell bizonyítaniuk a résztvevőknek. A négy témakört négy szoba jeleníti meg, így a mobilszobát, a digitális bizalom szobát, a kártyás vásárlások szobáját, illetve az adathalászattal, zsarolóvírusokkal foglalkozó szobát barangolhatják végig a játékosok. Az oldalhoz egy tudástár is tartozik, ahol a játékban megjelenő témákról lehet bővebben olvasni.
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.