Győr-Moson-Sopronban is átadták a VOSZ Prima díjait és vállalkozói elismeréseit

Győr-Moson-Sopronban is átadták a VOSZ Prima díjait és vállalkozói elismeréseit
2025. 11. 09., 06:00

Négy kiváló vállalkozást és három szakember munkáját, szerepvállalását ismerték 2025. november 7-én a győri zsinagógában.

A Prima Primissima díjat 2003-ban Demján Sándor alapította, ezzel is hangsúlyozva, milyen fontos, hogy példaképeket állítsunk társadalmunk elé. Az ötlet gyorsan népszerűvé vált, 2005-től már megszülethettek a területi Prima díjak – olvasható a vosz.hu-n.

Pintér Bence polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a győrieket a tettvágy köti össze. A vállalkozói bátorság közösségi érték, aki vállalkozik, az nem csupán önmagért dolgozik, hanem a város szövetét erősíti. Széles Sándor főispán úgy fogalmazott: a kiválóság ott kezdődik, ahol a munka célja már nem te magad vagy, hanem akiknek dolgozol. Az este díjazottjai pedig egytől-egyig ilyen kiválóságok. 

Az Év vállalkozói 2025-ben: Horváth Norbert, az In-Food 2000 Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, Balogh Imre, a Holland-Unió Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője és Ubrankovics Pál, az Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft. ügyvezetője.Az Országos Év Vállalkozója Díjakat a Magyar Vállalkozók Napján adják át Budapesten december 5-én. A Győr-Moson-Sopron vármegyei kitüntetett Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. tulajdonos ügyvezetője.

Az idei Prima díjasok

Magyar Közművelődés kategóriában Kokas Éva, a Generációk Művelődési Háza igazgatója,

Magyar Tudomány kategóriában Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának vezetője, illetve az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója,

Magyar Sport kategóriában Földingné Nagy Judit, hosszútávfutó atléta, olimpikon.

(Fotó: Orosz Sándor)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS