Gazdaságélénkítő csomag: „bíztató jelek”

2020. 04. 07., 15:46

Az intézkedések a nemzetközi példákkal összevetve is megállják a helyüket – írják a Niveus Consulting Group szakértői.

A kormány keddi sajtótájékoztatóján a hétfői bejelentések után több részlet derült ki a tervezett gazdaságélénkítő lépésekről, és ezek mindenképpen pozitívan értékelendőek. A csomag részben pótolja a kieső jövedelmet, ami egyaránt segíti a nehéz helyzetben lévő embereket és biztosítja az újrainduláshoz szükséges vásárlóerőt. Hosszú távon is örömteli a K+F munkahelyek és képzések támogatása, hiszen ez elősegíti, hogy a magyar gazdaság a válságot kihasználva egy komolyabb szerkezetátalakítást is végrehajtson. Az intézkedések a nemzetközi példákkal összevetve is megállják a helyüket – olvasható a Niveus Consulting Group kommentárjában.

A munkabér kiegészítése: a legjobban várt intézkedés

Palkovics László bejelentése szerint a kormány 3 hónapra átvállalja a bérek 70 százalékát a leállások miatt részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozók esetében. Ez régiós összehasonlításban is pozitívnak tekinthető, Románia a fizetések 75 százalékát vállalja át, igaz csak a kiemelt szektorokban, Szlovákia és Csehország 80 százalékos bérgaranciát nyújt bizonyos feltételek fennállása esetén.

Az intézkedés összes részlete még nem ismert, de kiemelendő, hogy nem tesz különbséget a szektorok között, ami az átgyűrűző hatások miatt fontos, hiszen ma már nem csak a közvetlenül érintett szolgáltató cégek, hanem az ő beszállítóik is nehéz helyzetben vannak. Ugyanakkor az ígéret szerint kérelemre jár a támogatás, tehát várhatóan csak a valóban bajba jutott cégek tudnak majd vele élni. Összhangban áll a kormány politikájával, hogy csak tényleges munkavégzés esetén jár a támogatás, itt már csak az a kérdés, hogy ezt hogyan definiálják és pláne majd hogyan ellenőrzik.

A gazdaság szerkezetváltozásának támogatása

Összhangban van a még a válság előtt korábban bejelentett intézkedésekkel, hogy a kormány láthatóan célul tűzte ki a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek támogatását, megtartását. Erre utal a K+F tevékenységben dolgozóknak adott bérkiegészítés, és az informatikus-képzés 95 százalékos támogatása. Ez nagyban segítheti az országot, hogy olyan tevékenységeket végezzenek Magyarországon, amik érdemben növelik a GDP-t és kevésbé vannak kitéve a mostanihoz hasonló válsághelyzeteknek. Ha ezt azzal párosítaná a kormány, hogy a már belengetett beruházás-ösztönzés is ezeket a szektorokat támogatná, úgy, mint K+F, megújuló energia, informatikai szektor, az lépéselőnybe hozhatja az országot.

Adó- és adminisztrációs egyszerűsítés – előremutató intézkedések

Segíti a cégeket a beszámolási és bevallási kötelezettségek benyújtásának elhalasztása szeptember 30-ig. Bár több cégnél most éppen van idő elkészíteni a beszámolókat, a társasági adó befizetési határidejének elhalasztása nagy segítség lesz. Utóbbi különösen azért fontos, mert tavaly év végével a kormány eltörölte a társasági adó feltöltési kötelezettséget, így várhatóan nagyobb fizetési kötelezettségük lesz a cégeknek az egyébként is legtöbb esetben még nyeresége tavalyi év után.

A szocho csökkentése üdvözlendő, bár azt hozzá kell tenni, hogy ezt már korábban beharangozták. Az áfa-kiutalás felgyorsítása pedig szintén egy nagyon régi, fájdalmas pontot orvosol. Nem világos viszont, hogy a kiutalási határidő lerövidítése vonatkozik-e azokra is, akik nem fizették ki még az összes számlájukat. Mivel most sokan fognak késedelembe esni a fizetéssel, nem elég, ha csak a maradéktalanul fizető cégeket jutalmazzák. Emlékeztetőül, az áfa kiutalási határideje 75 nap, kivéve, ha a kiutalási kérelem olyan számlákon alapul, amelyeket maradéktalanul kifizetett a cég. Utóbbi esetben 30, illetve 45 nap a kiutalási határidő – zárul a Niveus Consulting közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS