Fiktív számlákkal csalta az áfát a komáromi „reklámszakember”

2022. 11. 09., 18:11

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki további két társa segítségével 2016–2017-ben közel százharmincötmillió forint áfát nem fizettet meg.

A vádirat lényege szerint egy komáromi gazdasági társaság rally versenyautókon helyezett el hirdetéseket, amelyből több százmillió forint bevétele és így magas áfafizetési kötelezettsége keletkezett. Azért, hogy ne kelljen magas összegű áfát a magyar államnak megfizetni, a gazdasági társaság ügyvezetője hat alvállalkozótól szerzett be fiktív költségszámlákat. Az elkövető a valótlan tartalmú számlák áfatartalmának jogosulatlan levonásba helyezésével összesen közel százharmincötmillió forint vagyoni hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének.

A főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolta meg a férfit. A főügyészség vádat emelt további három férfi ellen, akik közül kettő adta át a fiktív számlák egy részét, egy vádlott pedig névleg vállalta el az egyik alvállalkozó gazdasági társaság ügyvezetését.

A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék a vagyoni hátrányt okozó férfival és az egyik fiktív számlákat kiállító férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától és a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól. A másik fiktív számlát kiállító férfival szemben pénzbüntetés kiszabására és a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól történő eltiltásra tett indítványt, a stróman ügyvezetővel szemben pedig próbára bocsátást indítványozott.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS