Félmilliárd forintot tartott készpénzben az ukrán–magyar orgazdacsoport

2020. 12. 02., 18:40

A NAV munkatársai mintegy 373 ezer doboz, több mint félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le a közelmúltban egy ukrán–magyar bűnözői csoporttól. Az orgazdáktól nagyjából ugyanekkora értékben foglaltak készpénzt is, így a költségvetésnek okozott kár teljes egészében megtérül.

A Belaruszból és Ukrajnából származó adózatlan cigarettát a csoport egy magyarországi raktárban tárolta, majd innen szállította tovább a vevőknek. Az elkövetők szervezettségét és felkészültségét mutatja, hogy üzelmeik leplezéséhez GSM-jelzavaró készüléket is használtak.

A NAV pénzügyi nyomozói egyszerre hat budapesti és négy vidéki ingatlanban csaptak le az orgazdákra: a tíz helyszínről összesen 372 896 doboz adózatlan cigaretta került elő. A csaknem 560 millió forint értékű dohánytermék mellett 565 millió forint értékű készpénzt – dollárt, eurót és forintot – is találtak a bűnözőknél.

A nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, egyikük letartóztatását elrendelte a bíróság. Az elkövetői kör további három tagja szökésben van, ellenük hazai elfogatóparancs van érvényben. A nemzetközi elfogatóparancs kiadatásáról a NAV már intézkedett.

Az ügyben különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyik a nyomozás, amiért akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-02-24 12:10:00
A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD szegedi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat február 23-i autóátadó ünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS