Ezt csinálja Hajas László, amíg zárva vannak a fodrászatok

2021. 03. 22., 19:45

Hajas László megelégelte, hogy nem tud tökéletesen angolul. A mesterfodrász, kihasználva a pandémia nyújtotta plusz időt – hiszen jelenleg a fodrászszalonok is zárva vannak –, elkezdett online nyelvet tanulni.

A 65 éves mesterfodrász úgy gondolja, hogy sosem lehet elég idős az ember, ha tanulásról van szó. Korábban is szeretett volna angulul tanulni, de csak most találkozott a Smile Nyelviskola módszerével.

„Nekem először a németet kellett elsajátítanom, mert a 80-es években már egy német márkával dolgoztam; muszáj volt, hogy értsem őket. Ugyanebben az időszakban viszont el kellett utaznom Amerikába, szintén munka miatt, és borzasztó érzés volt, hogy nem tudtam megszólalni angolul. Németül eszembe jutottak a szavak, de angolul semmi. Amikor hazajöttünk, egy barátommal elhatároztuk, hogy megtanulunk angolul. Két évvel később beiratkoztunk egy nyelvi kurzusra, de nem voltunk elég kitartóak, 3-4 hónap után feladtuk” – mesélte Hajas László, aki kicsit még a gyermekeire is irigy, hogy mennyire jól beszélik ezt a fontos idegen nyelvet.

„Szerencsére ők már olyan iskolába jártak, ahol kezdettől fogva magukba szívták az angol nyelvet. Hosszabb-rövidebb ideig mind a három gyermekem élt angol nyelvterületen, ahol még tökéletesítették a tudásukat. Én meg csak kullogok utánuk, és sokszor zavar, hogy csupán az alap dolgokkal boldogulok” – tette hozzá Hajas.

„Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ”

A sors azonban úgy rendezte, hogy ismét lehetősége lett nyelvtanulásra, ráadásul online.

„Ma az idő a legnagyobb érték. Bárhova megyünk, az legalább egy óra – forgalom, dugó, parkolás. Ha mindezt megspórolhatjuk, már boldogabbak vagyunk. Így nekem nagyon megtetszett, hogy egy online nyelvtanulási módszert ismerhettem meg a Smile Nyelviskolánál. Csak felmegyek az internetre, becsatlakozom, és ugyanúgy zajlik minden, mintha ott ülnék egy teremben” – mondja az angolóráiról Hajas László.

„Meggyőződésem, hogy ma az angol már világnyelv, és nem lehet nélküle élni. Lehetsz te akármilyen okos ember, lehetnek jó gondolataid, de ha nem tudod megértetni magad egy külföldivel, akkor mi értelme? Mindig is irigyeltem a svédeket, akik szinte kétnyelvűek, mert náluk annyira kicsi kortól kezdve jelen van az angol. Ha tudsz angolul, kinyílik számodra a világ” – véli a mesterfodrász.

Széttörni a rossz nyelvtanulási beidegződéseket

Nagy Marianna
, a Smile Nyelviskola alapító ügyvezetője szerint nem Hajas László az egyetlen, aki a pandémia alatt a nyelvtanulásra fordítja a plusz idejét.

„A tavaly tavaszi bezártságban még nagy volt a bizonytalanság az emberek részéről, most viszont már egyre többen és egyre tudatosabban fordulnak a nyelvtanulás felé. Az idő tényleg mindenkinek nagyon értékes, van, hogy a szomszéd utcából is inkább az online oktatást választják” – mondja Mariann.

„Létrehoztunk egy egyedi nyelvoktató szoftvert, és ebben gyakorlatilag a tanuló a saját tempójában haladhat. Bármelyik egész órában csatlakozhat, és ott folytathatja, ahol az előző órán abbahagyta. Itt az a természetes, hogy együtt halad a tanárral és a szoftverrel. Ez a módszer nagyon hatékony, mert a hallást, az írást és a beszédkészséget egyaránt fejleszti” – tette hozzá a nyelviskola alapítója, aki azt is elárulta, hogy a 18 évestől a nyugdíjas korosztályig mindenki előfordul a tanulók között.

„Aki kipróbálja legalább egy alkalommal, az már látja, hogy mi a különbség a hagyományos online oktatás és ezen szoftver között. Azt az érzést tudtuk megteremteni, mintha fizikailag lenne jelen a tanuló a teremben. Az a küldetésünk, hogy széttörjük a régi, rossz nyelvtanulási beidegződéseket” – zárta gondolatait a Smile Nyelviskola alapítója.

(Fotók: Smile Nyelviskola)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS