A Forbes magazin kedden közzétett listája szerint már két magyar is van a világ dollár milliárdosainak listáján.
Csányi Sándor 1,1 milliárd dolláros vagyonával az 1941. helyen áll, míg Mészáros Lőrinc egymilliárd dollárral a 2057. a listán. Egy évvel korábban Csányi Sándor még egyedüli magyarként szerepelt a listán.
A Forbes szerint a világ leggazdagabb embere Jeff Bezos, az Amazon vezére 131 milliárd dollárral. A második Bill Gates, a Microsoft alapítója 96,5 milliárd dollárral, a harmadik pedig a sztárbefektető Warren Buffet, aki 82,5 milliárd dollár fölött rendelkezik.
Donald Trump elnök 51 hellyel lépett előre, de nem azért mert vagyona nőtt, hanem azért, mert másoké csökkent. Trumpnak változatlanul 3,1 milliárdja van, és ezzel a 715. a listán.
Mióta a 2018-as listát publikálták 994 dollármilliárdos lett szegényebb. A milliárdosok összvagyona 9100 ezer milliárd dollárról 8,7 ezer milliárdra csökkent. (MTI)
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.